Galamiai kápolna (Kápolna a Béka tónál)
Állítólag a két községben Felső és Alsónyéken hét kápolna állt. Legrégibb közülük a Galamiai-kápolna, amely Felsőnyéken a Kelenye felé vezető mezei út mellett látható. Nevezik ezt a Falu feletti- vagy a Kelenyei-kápolnának is. Már Pesty Frigyes Helynévtára is említi, hogy a Felső Kápolna dűlő kezdetén egy a ‘Boldogságos Szűz Máriának szentelt kápolna létezik’. A szlovákiai műemlékeket nyilvántartó kiadványban is írnak róla, többek közt azt, hogy ez egy téglalap alakú, XVIII. század végi falazott építmény, benne egy polichrómozott faplasztikával. A község monográfiájában azt olvassuk, hogy kápolnában Sasvári Szűzanya szobra volt, de 1992-ben az építményt feltörték, a szobrot elfordították,, majd elvitték a réz gyertyatartókkal együtt. (Korcsog, 2005:45). A község helytörténésze, Juhász Béla szerint ez egy barokk építmény, amely eredetileg temetőkápolna volt. Ekörül terült el a régi felsőnyéki temető. Ő úgy tudja, hogy a régi piéta-szobor egy népies kőfaragás volt. A kelet-nyugati tájolású szakrális építmény fehér meszelt falait egy-egy köralakú ablak díszíti. A szürkéskék színű homlokzati részén egy nagyobb ajtó látható. A nyeregtető előtt az ajtó feletti rész barokkos, tört háromszögű, timpanonszerű részben végződik, amelynek csúcsában egy kettős vaskereszt látható. A felső falsávokat duplaszegély díszíti. A barokk-klaszicista építményben ma egy Jézus Szíves szobor áll. A kápolnát az 1970-es években Danko Ilona kezdeményezésére, a helyi szövetkezet segítségével hozták rendbe. Az épület előtt ma padok vannak, s olykor itt is megjelennek a közelben lakó imádkozó asszonyok.
Hibát talált?
Üzenőfal