Koháry István emlékoszlop Léván

Koháry István emlékművét a török elleni harcban lelt halálának helyén állították fel Léva északi részén. Egy vihar által kidőlt fa megrongálta, de 2001-ben megújult.
Koháry István 1616-ban született máig ismeretlen helyen. Édesanyja Kazy Borbála, édesapja Koháry Péter volt, aki 1622-ben bárói rangot kapott. A kis István korán árvaságra jutott, gyámja Esterházy Dániel lett. Már fiatal korában kitűnt elődeitől örökölt harckészségével. Amint felserdült, átvette apja örökségét és Csábrágon telepedett le. 1647-ben Szécsény várának főkapitányává, 1657-ben pedig Fülek örökös főkapitányává nevezték ki. 1661-től Hont vármegye főispánja lett. 1664-ben I. Lipót altábornaggyá, a bányavárosok és ezek előretolt bástyájaként, a lévai vár kapitányává nevezte ki. 1664. július 19-én a de Souches vezette császári sereg kötelékében vett részt nemesi csapatainak élén az úgynevezett lévai csatában. Hősiesen harcolt, de közvetlenül Léva előtt, már a csata elején egy janicsár golyó eltalálta, amitől lebukott a lováról. Lába a kengyelben megakadt és lova a hét sebből vérző Koháryt továbbhurcolta Garamkeszi határába. Csak itt sikerült lovát lefogni. Holttestét Garamszentbenedekre, innen pedig harmadnapra a csábrági várba szállították. A hős fia, akit szintén Istvánnak hívtak 1690-ben családi sírboltot építtetett a garamszentbenedeki apátsági templomba, és ide helyezték el apja hamvait. Ugyancsak ő volt az, aki 1713-ban emlékoszlopot emeltetett a sebesülés helyén és kápolnát a garamkeszi határban, ahova a lova hurcolta. Az emlékoszlop latin nyelvű felirata magyarul így hangzik: „Léva alatt dicsőn harcoló Koháry István meghalt a hazáért, fejedelemért és Istenért – a törökkel vívott nagy csatában – 1664. július 19-én. Imádkozzál érette, hogy hősünk békében nyugodjék.“
Az emlékoszlophoz legközelebbi lévai utcát 1890-től a mai napig Koháry István utcának hívják. Az 1930-as években Koháry István Cserkészcsapat is működött Léván.








Hibát talált?
Üzenőfal