Kittenberger Kálmán emléktábláját 2010-ben a Szlovák Vadászkamara és a Szlovákiai Erdészeti Vállalat állíttatta, és a cég lévai üzemének Koháry utcai székházának falán helyezték el. Az ünnepélyes avatásra a 15. Lévai Vadász Napok rendezvénysorozata részeként került sor.
A szervezésben részt vett a lévai Reviczky Társulás is. Az ünnepéllyen a 46. Kittenberger Kálmán Cserkészcsapat állt díszőrséget.
Csillag András vágsellyei képzőművész alkotásán, egy 1800×900 centiméteres, rozsdamentes acéltáblán egy korabeli fényképen látható Kittenberger a Kilimandzsáró alatt, vadászat közben, a háttérben a tájra jellemző, jellegzetes fa alakja rajzolódik ki. Az emléktáblán a vadász neve szlovákul és magyarul is szerepel, a szöveg pedig három nyelven szlovákul, magyarul és angolul olvasható. Az alkotást Vladimír Chovan mezőgazdasági miniszter leplezte le. Kittenberger halála után 52 évvel került sor erre az örömteli eseményre.
Kittenberger Kálmán tanár, a Nemzeti Múzeum külső munkatársa, a Nimród vadászújság főszerkesztője. Széchényi Zsigmond mellett a legismertebb magyar Afrika utazó és vadászíró volt.
1881. október 10-én született Léva városában, nyolc gyermeket nevelő iparoscsaládban. Itt végezte el a tanítóképzőt, majd a budapesti polgári iskolai tanárképzőben folytatta tanulmányait. Már ekkor tudatosan készült a gyűjtésekre és preparálásra. Rendszeresen bejárt a Nemzeti Múzeum Állattani Osztályának (a későbbi Természettudományi Múzeum Állattárának) preparátorműhelyébe.
Főiskolai tanulmányait be sem fejezve, Erdélyben, Tatrang községben vállalt tanítói állást. Pár hónappal később ajánlatot kapott egy afrikai vadászkirándulásra, amit a következő szavakkal fogadott: “Azonnal, bárminő feltételek alatt.” 1902-ben lépett először Afrika földjére. 1903-ban lőtte első, reá támadó elefántját. 1904-ben oroszlánkalandban volt része, azt, hogy túlélte csak a vakamba bennszülötteknek köszönhette. A harcban elveszítette egyik újját, amit preparálva elküldött a Nemzeti Múzeumba. 1912-ben élő állatokat szállított Budapestre az Állat- és Növénykert számára. Élete során hatszor kereste fel a kontinens keleti részének egyenlítővidéki, zoológiai szempontból leggazdagabb és mintegy tíz és fél évet töltött ott. 1914-ig évente küldött szakszerűen kikészített állatokat a Nemzeti Múzeumnak. Zoológiai megfigyeléseiről és élményeiről könyveiben számolt be. Legismertebb könyve: A Kilimandzsárótól Nagymarosig. 1914-ben ugandai gyűjtése során az I. világháborús események őt is elérték. Mint az ellenséges hatalmak állampolgárát letartóztatták, anyagát elkobozták, őt pedig egy indiai hadifogolytáborba küldték, ahonnan csak 5 év múlva szabadult. 1919 utolsó napján tért haza teljesen kifosztva. Itthon egy évig a Nemzeti hadseregben szolgált. 1920 tavaszán Nagymarosra költözött. A Kék-Nílus mentén 1916-ban elhunyt afrika-kutató, Kovács Ödön családja biztosított számára otthont. Kittenberger nemcsak a nagymarosi tájat szerette meg, hanem Kovács Ödön húgát is. Feleségül vette, és végleg letelepedett Nagymaroson. 1920 őszén átvette a Nimród c. vadászújság szerkesztését, amelynek 1929-ben kiadótulajdonosa lett.
Kittenbergernek a Katona nevet Dr. Horváth Géza, a múzeum állattárának őre adta. Tette mindezt a gyűjtő tudta és beleegyezése nélkül, egyszerűen csak azért, mert abban az időben különösen divatos volt a névmagyarosítás és Kittenberger fivérei már korábban felvették a Katona nevet. Ezután távollétében az összes írott dokumentumban Katona Kálmánként lett feltüntetve. Kittenberger szóbelileg többször tiltakozott az önkényes eljárás ellen, mondván magyarságát nem a nevében, hanem a szívében hordja. Tiltakozása eredménytelen volt.
A II. világháború után a Nimród c. újság főszerkesztőjeként afrikai tárgyú cikkeket írt. 1948-ban a Hírlapban cikket közölt Kovács Ödön afrikai tudományos kutatásairól. Még megérte a Nemzeti Múzeum 1956-os tűzvészét, amelyben az általa gyűjtött állatok példányai csaknem teljes egészében elégtek. A tűzvész után egészségi állapota fokozatosan leromlott. Azonban még volt ereje a hatvanas és hetvenes évek későbbi expedícióinak szervezésében részt venni.
1958-ban hunyt el nagymarosi otthonában. Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszik.
Szülővárosában, Léván 1995-től a helyi cserkész-csapat, 2001-től utca viseli nevét.