A város legrégibb iskolájának írásos nyomát már 1332-ből megtaláljuk – ekkor tanítóját is ismerjük (Iwan). Az idők során az iskola telkét a kegyúr, a Pálffy család bővítette, kis épületét többször újjáépíttette (leégett stb.), a korban szokásos, egyszerű módon: vályogból tapasztott fallal, s náddal (majd a későbbi korokban fazsindellyel) fedetten. Az épület egyben a plébános felügyelete alatt álló kántortanító lakásául is szolgált az évszázadok folyamán.  Az oktatás 16. századi színteréül jó esetben egy „iskolaszobát” és egy lakószobát kell elképzelnünk, amihez egy konyha, s kis kamra tartozott, gazdagabb helyeken melléképülettel, istállóval megtoldva.
A katolikus egyházközség számára az 1862-es esztendő jelentett újabb mérföldkövet: mégpedig a dunaszerdahelyi születésű piarista tudós, Csaplár Benedek ösztönzésére a templom mellett álló katolikus iskola újjáépítését. Csaplár 1861-ben egy ünnepnapi szerdahelyi közgyűlésen lángoló szavakkal szólt az akkor már eléggé lepusztult iskola megmentése ügyében, amely beszéde végén kétszáz forintot tett le az intézmény javára. Őt követve több képviselő egymást túllicitálva adakozott, így elhatározva az iskola újjáépítését. 1862. június 10-én letették az alapkövet a régi, zsindellyel fedett kis iskola helyére, amelybe az utókor számára leforrasztott rézládikában pénzérméket helyeztek el, és egy írást, amelyben az ősök örök és halhatatlan emléket állítottak Dunaszerdahely katolikus kőiskolája (újjá)építtetőinek. Az iskolaépítést anyagilag még az esztergomi érsek, Scitovszki János hercegprímás, de gróf Zichy Ferenc (Rény-puszta haszonélvezője) és gróf Pálffy Fidel kegyúr is támogatta.  „Az iskolaház »F« betű alakban, északra néző homloképülete alaptól föl a tetőig, szilárd anyagból, emeletre van építve a plébánia tőszomszédságában. Az emeletben van a kántortanító 2 szobája és 1 konyhája, utczára nézve, az emelet alatt van az egyik tanterem az udvaron, az első tanteremtől tágabb folyosóval elkülönítve; a földszintes épületben van a második tanterem, mely után udvarról egy kis folyosó a segédtanító szobályába vezetett. Közvetlen a segédtanító szobája után van a kántortanító kamarája, alatta pinczével. Az épület végszárnyában 1 istálló és árnyékszékek huzódtak.” – írja iskolatörténetében róla Komlóssy. Megjegyzi továbbá, hogy a fiókközségek tanulói is az újonnan épült iskolába jártak – vagyis Balázsfa, Csenkeszfa, Hegybene- és Töböréthe, Kis- és Nagyudvarnok, Léder- és Ollétejed, Pódafa és Sikabony, valamint Enyed és Rény puszták tankötelesei. Ezen fíliák közül az 1868-as oktatási reformot követően azonban többen alig maradtak kapcsolatban a dunaszerdahelyi iskolával.
1932-ben az iskolát egészségügyi okok miatt bezárták, ám 1939-ben újra beköltöztek a tanulók, amikor új iskolájukat a gimnázium számára ajánlották fel. 1945 után a felekezeti oktatás megszűnésével több iskolatípus is használta az épületet annak 1972-es lebontásáig.