Trianon emlékkereszt Őrhalomnál

A templom tövében néhány éve készített gyalogos fahíd teszi lehetővé, hogy a két ország állampolgárai – Őrhalom és Ipolyvarbó lakosai – találkozzanak anélkül, hogy több 10 km-t utaznának fölöslegesen. A magyarországi oldalon, egy kis dombon áll a Trianon emlékkereszt, amit 2008. június 7-én, az Ipoly partján, a két, hajdan szinte összetartozó nógrádi falu határában állítottak.
Gemer Ferenc szervezőt illeti a dicséret, aki kezdeményezője volt annak, hogy Herencsény után, ahol az ottaniak a Palócok Vigyázó Keresztjét emelték, a palócok egy másik, a tragikus történelmi időket idéző keresztet állítsanak a két, hajdan szinte összetartozó nógrádi falu határában.
Az avató ünnepségen Kanyó János és Zólyomi Károly polgármesterek mondtak beszédet, László Péter őrhalmi fiatalember saját versét szavalta, énekeltek a két falu hagyományőrzői, a balassagyarmati Csábi István a Szózatot szavalta, Gemer Ferenc kezdeményező és az egyház képviselői is megemlékeztek. Stella Leontin balassagyarmati kanonok, plébános szentelte meg a keresztet, segédkezett Budai Károly esperes Ipolyvarbóról, Molnár Zsigmond, balassagyarmati református lelkész. Ünnepi beszédet Dr. Papp Lajos szívsebész professzorról tartott.




Hibát talált?
Üzenőfal