Thurzó Béla első világháborús hős sírja
Torzó család. (Nosziczi) Trencsén vármegye régiebb nemes családainak egyike. Azon megyében Puchó mezőváros fölött a Vág balpartján fekszik a család ősi fészke Noszicz helysége, hol a családnak a megnemesítés előtt elmaradt ivadéka máig is él Turza néven. Innen a család egyik ága kiemelkedvén, Trencsén sz. kir. városába telepedett, hol a városi polgárok sorában találjuk már a XVI. század végén (1598) Miklóst. Ennek legidősb fia nosziczi Turzó János már 1587-ben Trencsén sz. kir. város birája volt, és már mint nemes rendű anyától született (agilis) Rudolf király által a pozsonyi királyi várban 1587. dec, 2-án kelt czímeres levélben György, Gábor, Anna, Kata és Osanna testvéreivel, és maradékaikkal együtt nemességre emeltetett, mely nemes levél 1588. (feria 2-da prox. post fest. conceptionis B. M, V.) Trencsén megye törvényszékén kihirdettetett.
Úgy kell lenni, hogy a család megnemesített elődei bírtak valamely felszabadított birtokrészt az említett Noszicz helységben, mely onnan elszakadások által más kezekre ment; egyébiránt előnevüket nem csak ez okbúl, de mint eredetük helyéről is kapták a nevezett Nosziczról, mely előnévre akkoron megkülönböztetés végett annál is inkább lehetett szükség, mivel akkor és azon megyében is virágzott a más eredetű Thurzó család, mellyel hogy még is történt tollhibából hivatalos iratban is e családnak összetévesztése. (…)
A család czimere – a paizs kék udvarában alul hárántosan felváltva két vörös pólya látszik, ezek felett három zöld halmon két kinyílt piros rózsa közölt felemelt szárnyakkal fehér pelikán áll, lehorgasztott csőrével melle vérét nyitva föl. A paizs fölötti sisak koronáján, szintén ollyan pelikán látható. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüstvörös.
A magyar hazájáért hősi halált halt Thurzó Béla és családtagjai földi maradványait rejtő, ma feldúlt állapotban leledző sírjára nagy valószínűséggel a teljes megsemmisülés vár.
Hibát talált?
Üzenőfal