Pauer Károly (esperes-plébános Kőhidgyarmaton 1915 – 1929) 1881. jan. 23-án született Magyarfalun.

Tizennégy évig volt a falu egyházának adminisztrátora, az első világháború alatt tábori papként enyhítette a rászorulók fájdalmát, amiért a hatóságok érdemkeresztekben részesítették. Aktívan részt vett az országos jellegű katolikus szervezetek munkájában, a Párkányi Espereskerület espereshelyettese volt. Falujában iskolaszéki ülnök volt, a hitelszövetkezet megalapításánál is jelentős szerepet vállalt, és hozzáértéssel vezette azt. Emellett talált időt a hadikölcsönjegyzések támogatására is. 1917 októberében gyűlést tartott az Apponyi gróf által ismét szorgalmazott „katholikus autonómiáért” Kőhidgyarmaton. Itteni szolgálata idején került sor a templom külső falazatának felújítására, 1923-ban nagyszabású harangszentelési ünnepséget tartottak. Miután a templom külső falazatát már felújították, a templombelső festésére készülődtek. Pauer Károly esperes-plébános a templomföldekből befolyó árendát hat éven át szedte, melyből 25 000 koronát ajánlott fel a festés céljaira. A gyönyörű, felújított templomban akarta ezüstmiséjét bemutatni, ám amikor tudomást szerzett róla, hogy a munkálatok alatt a Szűz Mária oltár megégett, 1929. május 17-én súlyos epeömléssel az esztergomi Vaszary Kolos kórházba szállították. Ezután a budapesti Korányi-klinikára került, de az ott elvégzett műtét sem tudta már megmenteni életét. Május 20-án, mint pápai titkár és káplán fejezte be földi életművét Budapesten. Egy téglalap alakú, csúcsíves, szürke márvány obeliszk, melynek felső részén egy háromkaréjos szárvégű kereszt látható, őrzi jó emlékét a kistatai temetőben. Pauer szerkesztője, később főszerkesztője volt az 1895 végén megindult Esztergom című, katolikus irányzatú politikai- és társadalmi hetilapnak. A lapszerkesztés mellett könyveket is írt. Irodalmi tevékenységéről Móricz Zsigmond tett említést.