A családi síboltban Grachek János volt cs. kir. és polgári pékmester, ki részt vett 1859-ben az olasz és 1866-bani königréci csatában, neje Engelhart Katalin; fia Grachek Ferencz vendéglős, valamint Grachek Rezső, Grachek Imre és neje Pacsikovszky Mária nyugosznak.

A Komáromi Lapok, 1915. március 20-án így búcsúzik tőle:

Jobblétre szenderült az utolsó komáromi kucséber
Komárom éjjeli életének közel félszázadon át ismert, tipikus alakja tűnt el sorainkból. Az öreg Grachek János nincs többé. Nem látjuk ezután örökké mosolygó ábrázatával, amint barátságosan kinálja a zacskót: Tessék, bitte, pár oder unpár.
Megilletődéssel adjuk ime tudtul, hogy meghalt, jobb létre szenderült az utolsó valódi komáromi kucséber, aki ha Krajnában ringatták is a bölcsőjét, ha törte is a mi szép nyelvünket, magyar ember, komáromi ember volt testestül lelkestül. Hetvenhét esztendőt ért meg tisztességben, becsületben s ernyedetlen szorgalmával, példás takarékosságával egy kis vagyonkát is szerzett.
A haláltól soha nem félt. Előre megcsináltatta a családi sírboltját, sőt nevét is odavésette a sírkőbe, csak a halál idejét hagyta kitöltetlenül. Most kitöltötte ezt is a könyörtelen kaszás. Az a kaszás, mellyel ő közeli ismeretségben állott a szolferinói és santaluciai véres csaták óta. Mert hát az öreg Grachek János a 10. vadászzászlóaljban szolgált, mint őrvezető s 1859-ben ugyancsak vitézül harcolt a birodalom ellenségeivel. A santaluciai csatában a zázslóaljból összesen 80 ember maradt életben. Erre mindig büszke volt az öreg s régi ismerőseinek sokszor beszélt erről a véres ütközetről.
Benne nemcsak a derék polgárt, de a vitéz katonát is siratják nagyszámú családtagjai és jó ismerősei. Nyugodjék békével!