Az emléktáblát az 1994. január 8-i komáromi nagygyűlés emlékére állította a Csemadok Komáromi Területi Választmánya, 2009-ben.

„Komárom 1994“
Történelmi léptékű eseményre került sor 1994. január 8-án a magyar szellemiség fellegvárában, Révkomáromban.
Itt gyűltek össze a magyar nemzeti közösség által lakott községek – falvak és városok – polgármesterei, az önkormányzatok képviselői, a magyar nemzetiségű parlamenti képviselők és a magyar politikai pártok, illetve mozgalmak vezetői, hogy megtárgyalják azokat az égető problémákat, amelyek a rendszerváltozás után elemi erővel a felszínre törtek, és halaszthatatlanul megoldásra várnak. A nagygyűlés résztvevői megtárgyalták a magyar nemzeti közösség alkotmányos jogállásának állapotát, az önkormányzatok helyzetét, valamint a területi átszervezés és a közigazgatás reformjának addig ismert koncepcióit.
Ehhez hasonló összejövetelre Trianon óta, az Osztrák-Magyar Monarchia romjain létrejött Csehszlovákia létezése idején, nem került sor. A révkomáromi nagygyűlés résztvevői ugyanis a dél-szlovákiai falvak és városok magyar lakossága által legitimált képviselők voltak.
Az önkormányzatokat gyakran „negyedik hatalomként“ emlegetik, a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom mellett. Ez egyben magyarázat arra, hogy a mindenkori politikai hatalmat gyakorlók különös figyelmet szentelnek az önkormányzatoknak és minduntalan keresik az önkormányzatok befolyásolásának lehetőségét. Szerencsére ez ma már Szlovákiában is csak törvényekkel valósítható meg, ugyanis a kézi vezérlés eszköztára gyakorlatilag kimerült. Tudvalévő, hogy az önkormányzatok helyzetének megnyugtató jogi rendezése Szlovákiában csak az Önkormányzatok Európai Chartájához való csatlakozás útján valósulhat meg.
Az Együttélés politikai mozgalom megalakulásától kezdve pótolhatatlan szerepet vállalt a magyar nemzeti közösség társadalmiságának létrehozásában. A társadalmi szerveződés kiemelten fontos területeként kezelte az önkormányzatokat, amelyek szuverén pillérei a ma még törékeny demokráciának. Szuverenitásuk mindenekelőtt területiségben, a helyi szervezési kérdések önálló megoldásában, pénz és adóügyekben, a fejlesztési problémák kezelésében és statutáris kérdésekben nyilvánul meg. Ezt szokás helyi autonómiának is nevezni. Az említettekkel összefüggésben nyilvánvalóvá válik, hogy az önkormányzatok nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a magyar nemzeti közösség életében. Erre ékes példa volt a révkomáromi nagygyűlés is.
A magyar nemzeti közösséghez tartozók által lakott községek önkormányzatai összejövetelének szükségessége akkor merült fel, amikor a magyar pártok és mozgalmak parlamenti képviselőinek a magyarság és más etnikai csoportok jogállását erősítő törvényjavaslatai sorozatos elutasításra találtak a törvényhozásban. Egy önkormányzati nagygyűlés és egy magyar nemzeti bizottmány létrehozásának a gondolata megfogalmazódott az Együttélés IV. Kongresszusán is, 1993 februárjában, Komáromban. A magyar pártok és mozgalmak közti ilyen jellegű konszenzus hiányában az önkormányzatok találkozójának gondolatát, majd később annak megszervezését a Csallóközi Városok és Községek Társulása vállalta fel. A szervezési munkák nagy hányadát az említett településközi szövetség végrehajtó szerve, a Csallóközi Városok és Községek Társulásának Tanácsa végezte el. Tekintettel a CSVKT Tanácsának felhívása után kialakult helyzetre, a szervezőmunkában aktív szerepet vállaló polgármesterek (tanács tagjai) rengeteg töprengés és belső vívódás után, az Együttélés azonnali és széles körű támogatásával, majd a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom bekapcsolódásával megvalósulhatott a révkomáromi nagygyűlés. Mindazok, akik a komáromi nagygyűlés szervezésében a kezdetektől hatékonyan kivették részüket, azok tudják igazán, hogy a hazai magyar nyelvű sajtó – kevés kivételtől eltekintve – az előkészületekről nem tájékoztatott teljes hitelességgel. A ma és a jövő nemzedéke számára vár a révkomáromi nagygyűlés előzményeinek valós és tényszerű története.

Dr. Kvarda József