A neogótikus stílusban épült templom átvészelte a két világháborút, de a kommunista pártállam idején állaga annyira leromlott, hogy a kilencvenes évektől napjainkig állandó felújítás alatt állt. A felújítás megszervezésében oroszlánrésze volt az egyház jelenlegi lelkipásztorának, Rusznyák Dezsőnek, aki mintegy húsz éve teljesít lelkészi szolgálatot Sajógömörön. A rendszerváltás után anyagi segítséget kapott a gyülekezet a hívektől, különböző alapítványoktól, magyarországi, sőt a stuttgarti evangélikus gyülekezettől. Hosszú évek fáradtságos munkája eredményeként ma újból teljes pompájában ragyog e patinás templom. Főleg a belső felújítás igényelt hozzáértést. Ezt a munkát Marian Švec festőművész-restaurátor és segítői, Jana Gromanová és Bakó Róbert végezte. A egyház ez év június 4-én hálaadó istentiszteletet tartott.
A korabeli írások szerint Sajógömörön a „szervezett” egyházi élet szinte egyidős a gazdag történelmi múlttal rendelkező községgel. Egy 1263-as oklevél már a „gömöri várnép” papjáról teszt említést. A protestáns hitre tömegesen 1595-ben tértek át, de eleinte Kálvin nézeteihez ragaszkodtak. Első lelkészük Doby Illés (Elias Doby), aki még a református vallás szerint hirdette az igét. Nagy változások 1615-ben következtek be, amikor a Rozsnyóról kitiltott paptanárok diákjaikkal együtt Sajógömörön találtak menedéket. Ekkor csatlakoztak a gömöriek is Luther híveihez. A 17. század lelkészei közül legismertebb volt a szomorú sorsú Bugányi Miklós, aki 1675-ben hitéért Nápolyban gályarabként szenvedett.
A régi templom lebontásáig szolgálta hálás és hűséges híveit. Még az 1853. évi tűzvész sem tudta elpusztítani. Erről a templomról írta ottjártakor Petőfi Sándor: „A torony tetején van kereszt, csillag és félhold. Mi akar ez lenni?” – csodálkozott a költő. A magyarázat talán az, hogy a keresztet annak idején a római katolikus egyház tette rá, a félhold a török időkből származik, majd a reformáció idején rákerült a csillag. A régi templom körül – az akkori szokásoknak megfelelően – volt a temető, melyről az új templom alapjának ásása közben talált „szekérnyi” csontváz tanúskodik. Ezeket később megfelelő tiszteletadással újból eltemették. Az új templom építésekor továbbra is meghagyták az eredetileg lőrésekkel ellátott kőkerítést, mely arról tanúskodik, hogy a régi templom erődtemplomként is szolgálhatott. A mai napig áll az az ácsolt kerítéskapu, melyen ma is jól látszik az „ANNO 1710”, fába vésett szöveg.
Az új templom tornyának – mely kb. 50 m magas – alapja még a régi, de 1868-ban Nagy József gömörpanyiti építész a kőfalat négy öllel megmagasította. Ezzel kezdődött el az új templom megvalósításának időszaka. Czékus István lelkész, később a Tisza melléki evangélikus egyházkerület püspöke, 28 éven át fáradozott az alaptőke előteremtésén. Kisebb-nagyobb adományokból, szinte fillérekből gyűlt össze a templomépítéshez szükséges pénz. A templom építését – Bakó Károly, budapesti építész tervei alapján – Peck András és Gothard János dobsinai építészek vállalták „oly egyeztetés mellett” … „az új templom minden kő, fa, vas és üveg részének felépítését” … „miszerint az egyház adott az építkezéshez elegendő követ, téglát, fövenyt és fuvart”.
Az egyház hívei nagy buzgósággal segédkeztek a templom építésénél. Az egykori feljegyzések szerint: „mindenkor több szekér ment ki munkára, mint a mennyi kirendelve vót.” Ők kb. 500 forint értékű munkát végeztek. Rákosi György városi hajdú neve is ide kívánkozik, „ki a munka kirendelésénél fáradhatatlan tevékenységet tanúsított.” A munka dandárja azonban Mikola György – ki most a sajógömöri temetőben alussza örök álmát – vállán súlyosbodott. Az istentiszteletek vasárnaponként és más ünnepnapokon a templomépítés ideje alatt sem szüneteltek. Erre a célra az elemi iskola udvarát használták, viszont az úrvacsorát a tanteremben szolgálták fel. Pünkösd ünnepén az iskola udvarát élénk zöld levelű fehér nyírfákkal díszítették, s itt folyt le az istentisztelet. Köznapokon viszont a hívek otthon imádkoztak.
Az új templom berendezésére és díszítésére – melyet csak 1886-ban fejeztek be – is nagy gondot fordítottak.
Bakos János orgonakészítő új orgonát épített. Erősi János rozsnyói szobrász – aki 7 évig Londonban is dolgozott – „egyszerű, de valódi művészi kiállítással” elkészítette a szószéket és a keresztelőállványt. Plachy Ferenc rimaszombati festő munkája a Jézus feltámadását ábrázoló nagy oltárkép. Az alatta lévő kis oltárkép is az ő munkája, melyen az Utolsó vacsorát festette meg, és elhunyt neje, Hevessy Polexia emlékére 1884-ben ajándékozta a sajógömöri egyháznak. Az oltár két szárnyán két aranyozott szobrocska található. Az egyik Luther Mártont, a 16. századi reformáció megindítóját és egyik vezéralakját, a másik közeli munkatársát, Melanchton Fülöpöt ábrázolja. A templombelső déli falát egy nagyméretű falfestmény díszíti, melyen Luther Márton látható bírái előtt a Worms-i birodalmi gyűlésen 1521. április 18-án, s a kép alatt szállóigévé vált mondása: „Itt állok, másként nem tehetek! Isten engem úgy segéljen! Ámen.” Az északi falon az első világháborúban hősi halált halt sajógömöri polgárok emléktáblája látható. Mindkét falon még öt kisebb fehér, ill. fekete márvány emléktábla található. Az egyik Mayer Béla lelkész úrnak állít emléket, aki 38 éven keresztül töretlenül szolgálta az Urat és híveit a 20. század nehéz éveiben ebben a községben. A templom magas tornyában még a múlt század ötvenes éveiben, karácsonykor, éjfélkor is, felhangzott az egyház férfi kántusának szép éneke, hogy minden évben hírül adja a kis Jézus születését. A kántus éneke már rég elhallgatott, ugyanúgy, mint a büszke toronyóra, mely a II. világháborúban – a front alatt – megsérült. A templom legrégibb harangja 1754-ből való. A nagyharangot, 24 ezer korona értékben, melyet a II. világháborúban hadicélokra elvittek, id. Deákpál Márton, a középső harangot Cs. Csala András 14 ezer korona értékben, a kis harangot Adorján Péter 3000 korona értékben ajándékozta az egyháznak. A harangokat ma már nem harangozó kongatja, hanem áramra működnek. A tornyot többször renoválták. Nagyobb felújítások voltak 1992-ben és néhány évvel ezelőtt, amikor új rézlemezekkel vonták be és az eredeti vöröses színét sötétbarnára változtatták.
Végül visszatérve az új templom építésének időszakába, közvetlenül a templom felszentelése előtt, 1882. szeptember 25-én egy emlékiratot helyeztek az oltárba, egylábnyi mélységben, arra a helyre, mely felé úrvacsoraosztáskor a szent kelyheket rakják. Az emlékiratot vastag papirosba göngyölték és két üvegtábla közé, egy cinktokba helyezték, melynek fedelét légmentesen lezárták. Ezt ismét két száraz fadeszka és száraz téglák közé beépítették, hogy a nedvesség könnyen ne jusson hozzá.
Az emlékiratbán egyebek között ez áll: „A Sajó-Gömöri ágh. hitv. evang. egyház omlófélben lévő rozzant templomát alapostól szétbontván helyette 1881 és 1882 években egészen újat építtetett.” … „Minthogy a régi templomban annak építési idejéről semmi jel vagy iromány nem találtatott, jelenleg a város és egyház múlt és jelen mozzanatairól, ha az idő meg nem emésztené, örök emlékül e rövid leírás tétetik az oltárba.”
Az új, ma is gyönyörű evangélikus templomot végül 1882. november 11-én, Márton napján felszentelték, azóta szolgálja a sajógömöri ágostai hitvallású evangélikus gyülekezetet.