“Amikor a XIX. Század közepén a Pusztatemplom romossá vált, s a mellette lévő temető is betelt, a falu halottait a mai templomtól északnyugatra fekvő Alsótemetőben helyezték örök nyugalomra. A dombon lévő régi sírkertbe már csak a nemesek temetkeztek tovább, … Időközben, mivel nagyobbodott a település, és mivel sok áldozata volt az olyan betegségeknek mint a kolera, a spanyolnátha, a tüdővész, magas volt a gyermekhalandóság, ez a temető is betelt és vele szemben megnyitották az újabbat, a Felsőtemetőt. Az előbbibe már régebben nem temetkeztek, de az utóbbiban is több olyan sírhely volt, melyet nem gondoztak, sok esetben az elhunytak utódai sem éltek már… Néhány éve az Alsótemető helyén a község önkormányzata létrehozta az emléktemetőt. Itt őrzik az elhagyott sírjeleket… Felállítottak a temetőben egy szép haranglábat is. Itt szólal meg temetésekkor a lélekharang, az a kisharang, amely még a régi belső templomban, azaz Mária kápolnában volt először… A bejárattól nem messze négy nagyméretű márványlap áll egy kör alakú kavicsalapzatban, rajtuk egy-egy evangéliumi, illetve a Jelenések könyvéből vett idézettel. A márványlapokon 87 olyan nevet találunk, akiknek a sírjele már nincs meg… “