Vágfarkasd nagyközség Galántától délkeletre a Vág folyó jobb partján, sík vidéken terül el. Régi település, már a 12. század elején is említik Farkas (Forcos) néven. Nevét a község talán onnan kapta, hogy a Vág völgye régebben mocsaras ingoványos volt, erdő, nádas és füzes borította s nyilván a farkasok kedvenc tanyája volt.
A község fennállásának első századaiban a nyitrai püspökséghez tartozott. A reformációt a 16. században fogadta el. Bornemissza Péter egyik irásában megjegyzi, hogy a farkasdiak 1577-ben szakítottak a római egyházzal. Kedvező talajra talált itt az evangélium, abban az időben dúlt a babona és különböző hiedelmek, nem volt itt rendszerezett római katolikus plébánia, sem plébános, hanem a szomszédos Szímöhöz tartoztak. A református tanítás igen hamar terjedt a lakosság között, nagy, önálló egyházközséggé szervezkedett, ami lényegesen megváltoztatta a község arculatát. Megépítik az első nádfedeles, paticsfalú iskolát és templomot a Vág parján. A gyülekezet egészséges fejlődésére utal az a tény, hogy Kanizsai M. nagyszombati alesperes 1652. IX. 12-én kelt levelében Farkasdra hívja össze a Felső-Dunamellék református zsinatát. Nyikos érsekujvári püspököt a farkasdi zsinaton választják meg s azután is körlevélben „a szokott helyre Farkasdra” hívja össze a zsinatot több ízben 2- 3 napos tanácskozásra egészen 1663-ig. Az volt a „legutolsó” egy jegyzőkönyvi bejegyzés szerint. Akkor u. i. már olyan erős volt az ellenreformáció hulláma, hogy nem segíthetett az 1655. országgyűlés 18. tc-be foglalt, sérelmeket orvosolni szándékozó igéret sem. A jezsuiták buzgósága eljutott Farkasdra is és a hatvanas években Szelepcsényi elfoglalta a református templomot, iskolát és paplakot; kiűzte a lelkészt, majd börtönbe záratta. Egy 1721-es levélből következtethető, hogy templomunkban ujra zengett az ige, mert a szimöi Hajdinovicz plébános 1718-ban kitiltja a prédikátort, csak az iskolamester tarthatott könyörgéseket, de 1721-ben azt is eltiltja, bezáratja a templomot és megtiltja a harangoztatást. 1724-ben a nagy árvíz megsemmisíti az első templomot, sőt a helyét is elsodorja. 1774-ből maradt fenn egy kézirat, amely tájékoztat, hogy a régi templom elpusztult, az iskolaházat a plébános bírja, az isteni szolgálatra Kamocsára járnak, a szertartásokat a negyedi plébános végzi, és azt kötelesek fizetni, noha Farkasdon „vagyon Református ember 1348, Pápista vagyon 345″. A kézirat megállapítja, hogy a népnek van tehetsége új templom építésére, de erre már csak a türelmi rendelet után kerülhetett sor.
Hatvan esztendőt kellett várni és 1783. június 6-án a gyülekezet saját lelkipásztorával, szabadon és otthon istentiszteletre gyűlt egybe. Megkezdik a második templom építését kőből és téglából és 1785 ádvent első vasárnapján fel is szentelik. Immár 180. esztendeje ez a templom hívogatja a megfáradt embereket, hogy a hirdetett isteni ige nyomán több legyen a világban a békességből és örömből, a szeretetből, irgalomból és jóságból. A gyülekezet egyre nőtt, nagy csapások, veszteségek érték, de újra talpra állt, épített és alkotott. 1781-ben 4 métermázsás harangot öntet a gyülekezet, 1808-ban megépíti a templom tornyát, 1812-ben villám sujtja a tornyot, újra kell építeni, 1829-ben megépítik a nagy karzatot, 1833-ban átépítik a nádfedeles lelkészlakot, 1836-ban újabb harangot öntetnek, 1837-ben új iskolát építenek, és új tetőzetet kap a templom, 1855-ben bádoggal fedik a toronysisakot, 1858-ban megszületik az emeletes iskola gondolata, 1894-ben megépítik a mai lelkészlakot, 1901-ben 3 új tanterem épül és ugyanebben az évben a Mile család orgonával ajándékozza meg a templomot. 1903-ban cseréppel fedik a templomot s az asszonyok márvány úrasztalát és keresztelő-medencét állíttatnak. A század huszas éveiben már három és fél ezer lelket számlál a gyülekezet, újra felmerül az emeletes iskola gondolata, de az egyháznak építkezésre alkalmas helye nem volt. A községtől vásároltak meg egy 3 m mély tavat, földdel behordták és azon építették meg az impozáns, 6 tantermes emeletes iskolát félmillió korona költségen 1931-ben. A II. világháború utáni lakosságcsere folytán közel 1000 lélekkel fogyott meg a gyülekezet, de nem tört meg – reménységgel tekint holnapja felé. Az új társadalomban is megtalálta a helyét, épít és alkot, dolgozik és bízik az Úr Istenben, aki megsegítette a múlt századokban és ezután is meg fogja segíteni. M. J.