Tompa Mihály költő, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1817-ben született a közeli Rimaszombatban, elszegényedett nemesi családban. Nehéz, félárva gyermekkor után, vasakarattal és mindvégig nagy szegénységben járta ki a pataki kollégiumot majd a teológiát is elvégezte, így lelkészi oklevelet szerzett. Lírai hangvételű versei az 1840-es évek elejétől kezdtek megjelenni, melyek hamarosan országos hírt és elismertséget hoztak Tompának. A vele azonos szinten emlegetett Arany Jánoshoz és Petőfi Sándorhoz személyes jó barátság is fűzte őt. 1847-től a gömöri Bején vállalt lelkipásztori állást. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban népfelkelőként vett részt, több csatát is megjárva. A bukás és az egyre súlyosbodó betegségei mély apátiába döntötték a költőt. 1849-től Kelemérben, végül 1852-től, immár erősen betegen, a jövedelmezőbb Hanván lelkészkedett. A levert ország lelki gyámolítására írt versei (köztük a legismertebb: A gólyához) miatt feljelentették, ezért 1852-53-ban sok hetes haditörvényszéki zaklatást is el kellett szenvednie. 1858-ban az MTA levelező tagjai közé választotta. Súlyos betegsége miatt a lelkészi szolgálat alóli felmentését kérte. 1868-ban halt meg Hanván. Itt is temették el a református templom közelében kialakított „díszsírhelyen”. Az életével és halálával is példát mutató nemzeti lírikus sírboltfa fölé kőből faragott obeliszket emeltek. Ennek alsó része hasáb alakú, rajta plasztikus könyv alakú dísz az itt elhunyt személyiség literátus voltára utal. Az obeliszk csonkakúp alakú, rajta babérkoszorút szimbolizáló dísz és felirat. Tompa emlékét már halála után, de főleg 1867-et követően sokan őrizték, szülővárosában és Magyarország más településein is iskolákat, közterületeket neveztek el róla, számos köztéri szobrot is kapott, így Rimaszombaton, Kelemérben és a budapesti Margit-szigeten is. A hanvai sír közelében is több képzőművészeti alkotás emlékezik meg az itt elhunyt lelkész-költőről.
A sírkövön Arany János: Tompa sírkövére (1868) c. versének második része olvasható.