Balassa Géza (1914. III. 10. Felsőbaka – 1994. II. 20. Pozsony)

1914. március 10-én született Felsőbakán (Hont vármegye). Apja Gusztáv Adolf, zólyomlipcsei születésű evangélikus falusi kántortanító. Édesanyja a ceglédi református Okos Teréz. Körmöcbányán 1933-ban leérettségizett. Egyetemi tanulmányait a pozsonyi evangélikus teológián kezdte meg (1933/34), majd a pozsonyi Állami Pedagógiai Akadémiára iratkozott be, ahol 1935-ben népiskolai, majd 1939-40-ben polgári iskolai tanári képesítést szerzett (szlovák nyelv, földrajz, történelem).
Közben egy rendelet miatt, mely kötelezte az állami alkalmazottakat az első Szlovák Köztársasásgban, hogy csak szlovákul írt vezetéknevet használhatnak, családnevét szlovákosították (Balassa → Balaša).
1941-ben kezdeményezője lett egy helytörténeti múzeum létrehozásának Zólyomban, mely 1944-ben meg is nyílt. A világháború után szívügyének tekintette a zólyomi vár megmentését. Így a vár felújításának kezdeményezője és felügyelője lett. Ekkor fedezte föl Mayer Ede II. Rákóczi Ferenc-szobrát, melyet később Borsinak ajánlott föl, s az 1969 óta a fejedelem szülőháza előtt áll. 1949-ben, a szlovák nemzeti fölkelés ötödik évfordulója alkalmából a várban kiállítást rendezett az addig összegyűjtött anyagból.
1944-től a túrócszentmártoni Állami Régészeti Intézet (ÁRI) titkáraként dolgozott.
1945. február 19-én beiratkozott a pozsonyi Szlovák Egyetemre. 1947-ben középiskolai, két évre rá gimnáziumi tanári képesítést szerzett földrajz-történelem szakon. Közben régészeti tanulmányokat is folytatott. 1949. június 1-én vette át diplomáját.
1948-tól 1952-ig a radványi könyvtárban és levéltárban dolgozott (Állami Talajgazdasági Intézet – Štátny pôdohospodársky archív). E munkája során teherautóval járta a környék elhagyott kúriáit és kastélyait, hogy megmentse a pusztulástól az elmenekült nemesi családok levéltári anyagát. Ezután került a besztercebányai múzeumba az ÁRI javaslatára (1952-1962). Az ő ásatásai alkották a múzeum régészeti anyagának gerincét. A múzeumból 1962-ben kénytelen volt távozni. Az ellentétek hátterében apám magyarsága állt.
A műemlékvédelmi hivatal (SUPSOP) kerületi központjában lett osztályvezető a restaurációs és dokumentációs osztály élén, majd rövid ideig igazgatóhelyettes, de az 1968 utáni visszarendeződés miatt – mivel sohasem volt párttag – ezt a tisztséget nem tölthette be. Itt dolgozott 1963-tól 1976-ig. Ebben az időben szerkesztette és írta a hivatal Zpravodaj nevű időszaki szakmai folyóiratát 1963-tól 1973-ig, összesen 14 számot.
Számos műemléki helyreállítást személyesen irányított (Besztercebányán, Selmecbányán, Alsósztregován, Korponán, Turdosinban, Kosztolányban, Zolnán). Vezette a znióvári (Turul-vár) ásatásokat, amiről közleményei is megjelentek (1965). Ugyancsak ásatott a liptóújvári középkori várban, s erről is beszámolt a nyilvánosság előtt (1973). Az ő vezetése alatt nyerte vissza eredeti szépségét a XIV. századi póniki templom (Zólyom megye), mely az első hiteles magyar zászlóábrázolást őrzi.
Művészettörténeti kutatásaiból megjelent tanulmányai közül megemlítjük a Rimaszombati járás műemlékei (1968), a Zólyomi járás műemlékei (1969) c. dolgozatait. – 1966-ban jelent meg egy kiállítási katalógusa Közép-Szlovákia műemlékvédelméről. 1971-ben rendezte sajtó alá Az ingó műemlékek összeírása Közép-Szlovákiában c. kiadványt.
Megírta Zólyom (1956) és Korpona történetét (1964). Megemlítjük Besztercebánya (1955) és Zólyom városának bibliográfiáját (1959). Lefordította szlovák nyelve és átdolgozta Matunák Mihály munkáját a véglesi vár történetéről (1960). Ugyanebben az évben jelent meg tőle közép-szlovákia ókori népességéről szóló munkája. Feldolgozta a Zólyomi járás történelmi műemlékeit (1964). Zólyom a luzsicei kultúra idejében c. munkája ugyanebben az évben jelent meg.
Régészeti ásatásainak eredményeit is számos közleményben tette közzé (Zólyom /1952/, Pereszlény /1955/, Korpona /1957/, Gyügy /1956, 1960/, Tornalja-Dobogó /1959/, Darnya /1962/, Besztercebánya /1956/…)
1971-ben jelent meg egyetlen magyarnyelvű munkája, a Gömör az őskorban, mely egy korábbi tanulmányának fordítása (Praveké osídlenie Gemera, 1965).
Földolgozatlan pénzekből több mint 9.000 meghatározása fűződik nevéhez.
Nyugdíjbavonulása után Pozsonyba költözött.
1994. február 20-án távozott az élők sorából. Földi maradványait a besztercebányai evangélikus temetőben helyezték örök nyugalomba, ahol azóta hű társa, felesége is nyugszik.
Zolnay László (1916 – 1985) régész, művészettörténész írta róla: „Az ő szerepét Közép-Szlovákia műemlékeinek, sőt műtárgyainak megmentésében, azok helyreállításában s nem utolsósorban publikálásában csak a mi nagy úttörőinknek – Rómer, Henszlmann, Ipolyi – szerepével hasonlíthatjuk össze.”

1964-ben kidolgozta az alsósztregovai Madách-múzeum forgatókönyvét, anyagának jelentős részét összegyűjtötte, a kastélyt az ő vezetése alatt állították helyre, és nyitották meg a tárlatot ünnepélyes keretek között.