Kerényi Ferenc egyetemi tanulmányait az ELTE BTK magyar–történelem szakán végezte el (1963-1968), középiskolai tanárként dolgozott (1968-1976). majd az ELTE oktatója (1970-1990). Doktorálása után (1972) a A Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, Művészeti tárának vezetője (1976-1982). Ezt követően a Magyar Színházi Intézet tudományos munkatársa (1982-1983) és igazgatója (1983-1992). 1992-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, valamint a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke. Kutatási területe a XIX. századi irodalom és a XIX-XX. századi drámairodalom és színjátszás története. Ezen belül Petőfi és Madách állt hozzá a legközelebb. “Madách Imre (2006) című könyvének is voltak előzményei: a Madáchot idéző című „…írtam egy költeményt” (1989), a Horváth Károllyal közösen szerkesztett Madách Imre Válogatott művei (2005) meg elsősorban Az ember tragédiája kritikai kiadása (2005).
Madách-kismonográfiája elsőként összegezte a nagyközönség számára a tudományos kutatások félévszázados eredményeit, amelyek Az ember tragédiája szerzője körül folytak. A többéves kutatásnak és felkészültségének köszönhetően egy átfogó, Madách életpályáját és írói munkásságát teljességre törekvő módon készítette el. Tudományos alapossággal, de a népszerűsítés elvét szem előtt tartva, kitért a család történetére, bemutatva a reformkori Pestet és a korabeli Nógrád megye közéletét, Madách jelenlétét az 1843/44. évi pozsonyi országgyűlésen, helyi politikusi működését az 1848/49-es szabadságharcban… Az életút minden fontos állomásáról, eseményéről és irodalmi életműve minden számottevő darabjáról megemlékezett. Madách-könyvében is, mint a Petőfiről szólóban, részletesen foglalkozott… a környezettel: tájjal, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, ellenfelekkel és az életrajz apró, szinte lényegtelennek látszó, összefüggéseikben mégis jelentőséget nyerő eseményeivel. Így elevenítette meg s hozta az olvasó közelébe könyvének hőseit: életüket, gondolat- és érzelemvilágukat, alkotásaikat.” – méltatja munkásságát Orosz László.
Kerényi kimutatta, hogy Arany János alig javított az eredeti kéziraton.
A régi magyar színpadon (1981) c. műve az 1790-1849 közötti magyar színjátszást műsorrétegek, drámatípusok szerint tekintette át. A vándorszínészettől a Nemzeti Színházig (1987) c. gyűjteményében színházzal, színjátszással kapcsolatos leveleket tette közzé, A magyar színikritika kezdetei (1790–1837) (2000) c. 1778 oldalas, 2634 tételt tartalmazó háromkötetes munkáságának jelentős mérföldköve. Két fontos tanulmányt tett közzé Katona Józsefről. Az egyik új megvilágításba helyezte az 1848 előtti Bánk bán-előadásokat.
Tehát jelentőset alkotott úgy az irodalomtörténet, mint a színháztörténet területén.