Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. április 20.

Jézus Szent Szíve Katolikus templom

Jézus Szent Szíve Katolikus templom

A római katolikus templom 1931-ben épült.
-1931. május 9-én Fuhrmann István kitüntetések ügyében küldött levelet a püspökségre. Hivatkozott korábban küldött jelentésére, amelyben említette, hogy özv. Hevessy Józsefné 60 000 koronát ajánlott fel a tornaljai templom tornyának építéséhez.
-1931. augusztus 31-én a plébános már levelezésbe kezdett a megépült tornaljai templom felszentelési ünnepségéről, amelyre természetesen a püspököt kérte. Nagy jelentőséget tulajdonított az eseménynek a vidék vallási összetétele miatt is. „Templomszentelésünk nagy katholikus megnyilatkozás jegyében akar lezajlani, ami még ezen a völgyön soha nem volt. Tornalja eddig mint református központ szerepelt, s minket mint katolikusokat észre sem vett senki, mert szerények, meghúzódóak voltunk, ma már többen vagyunk mint ők, s ezért kell egy kis külsőséges megnyilatkozás is, hadd lássák, hogy élünk, vagyunk, sőt, többen vagyunk, mint ők.”

Kategóriaépület, építmény
TelepülésTornalja [Tornaľa]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapot
GPS48.419448, 20.327153
Készítés időpontja1931
Készíttető nevekatolikus egyházközség
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okaIsten dicsőségére
FeliratIsten dicsőségére építtette / özv. Hevessy Józsefné / 1931
Gondozását felügyelikatolikus egyházközség
Forrásinformációkhttp://real.mtak.hu/15410/1/G%C3%B6m%C3%B6r%20sz%C3%ADve.%20K%C3%A9zirat.pdf
Rövid URL
ID31490
Módosítás dátuma2020. augusztus 29.
tornalja-katolikus-templom (2)
tornalja-katolikus-templom (3)
tornalja-katolikus-templom (3a)
tornalja-katolikus-templom (4)
tornalja-katolikus-templom (5)

Hibát talált?

Üzenőfal