A magyarországi kórházak hálózatának kiépítésében nagy szerep jutott az 1650-ben megtelepedő Irgalmasrendnek (Ordo Fratres Misericordiae).
Ők hozzák létre az első gyógyszertárakat. Ők foglalkoznak először az elmebetegek kezelésével, és a XVIII. században és a XIX század első felében, a kormányrendeletek csaknem kizárólag az irgalmasok kórházaira bízták a járványos betegek ellátását. Itt voltak ugyanis a legjobbak a kezelési és izolálási feltételek.
A Betegápoló Irgalmasrendet – melyet még II. József sem számol fel, a kevés kivételek egyikeként, éppen az általa is elismert „hasznossága” és közjó érdekében végzett kimagasló érdemei miatt – 1950 szeptember 7-én, a 24/1950-es számú rendelettel, mint sok más rendet felszámolják, kórházait és intézményeit államosítják, a szerzeteseket szélnek eresztik.
A Rend első háza 1650-ben Szepesváralján létesült, majd egymás után alapította kórházait. Pozsony (1669), Eger (1726), Pest (1731), Temesvár (1737), Pápa (1757), Kismarton (1760), Nagyvárad (1760), Vác (1778), Szakolca (1796), Pécs (1796), Pozsony II. (1802), Zágráb (1804), Buda (1806), Szatmárnémeti (1834).
Magyar földön először, 1650-ben Szepesváralján jelentek meg az irgalmasrendi testvérek. A kórházat és templomot Stanislaus Lubomirsky lengyel herceg, korona marsall építtette Istenes Szent János (a rend alapítója) tiszteletére. Az itteni szerzetesi közösség alkotta az első misericordianus konventet hazánkban, amely szervezetileg a német tartományhoz tartozott, majd később a lengyelországi tartományhoz. E tények miatt többen nem tekintették magyar anyaháznak a szepesváraljait, hanem a későbbi, de magyar alapítású pozsonyi házban tisztelik a magyar anyakolostort.
Az irgalmas rend Istenes Szent János temploma és kolostora az 1327-ből való városi menház átépítésével 1653 és 1658 között épült. 1727 és 1736 között barokk stílusban építették át. A templom bejárata fölött Szent Miklós és Nepomuki Szent János képe látható.