A történelmi Magyarország egyik legnagyobb területű erősségének, a háromhektáros Szepesvárnak a legkorábbi részét a 634 méter magasságban trónoló sziklaszirtre emelték a XII. század második felében. Típusát tekintve, bár az eltelt évszázadban sokszor átépítették, szabálytalan alaprajzú belsőtornyos vár, amit nem fejlesztettek tovább az ágyúk hadászati megjelenése után. Az erősség három részre osztható: alsóvár, középsővár és felsővár, amik egymás felett, egyre emelkedőbb szinteken helyezkednek el. Így a középkori védők a magasabb várfalakról pusztító tűz alá tudták venni a behatoló ellenséget. Az alsóvárba a Ny-i oldalon épített szögletes kaputornyon át léphetünk be. A tornyon jól megfigyelhetők a külső csapórács mélyedése, mely a bejáratot védelmezte. A széles fennsíkú várudvart 285 x 115 méter szabálytalan téglalap alakú, vastag kőfal övezi, amit még két, ötszintes torony is erősít. Az udvar közepén látható annak a kerek toronynak az alapja, amit 1445 után, a várat elfoglaló cseh husziták emeltek, vezéri szállásul. A tornyot palánkfal és szárazárok is kerítette, míg körülötte a harcedzett husziták szekérvára állott. Később kialakították az alsóvárat, amibe beleépítették a lebontott őrtorony köveit is. Ennek alapjait már a régészek kutatásai hozták a felszínre. A hatalmas udvar ÉNy-i sarkában épületek alapfalai, valószínűleg istállók és raktárak maradtak meg. Az egyre emelkedő dombháton, egy alapokig elpusztult barbakánon át érkezünk a következő várrészhez. A középsővár falait a XIV. század második felében, az Anjou királyok idején emelték. Eredeti bejáratát a DK-i oldalon, egy felvonóhíddal és farkasveremmel biztosított kaputornyon át lehetett megközelíteni, amit a későbbiekben egy nagyobb méretű barbakánnal egészítettek ki. Ennek a vastag kőfalában lévő ágyúlőrések jelentik Szepesvár legkorszerűbb részét, ugyanis a török hódoltságtól távoli várnak később sem emeltek az ágyúk elhelyezésére alkalmas védőműveket, bástyákat. A barbakánt kívülről falazott oldalú szárazárok védi. Egykorú forrásból tudjuk, hogy 1660-ban, a Csáky grófok birtoklása idején készült el a bejáratot máig igen jellegzetessé tevő kőoszlopsor. Ezek eredetileg a közöttük lévő gerendákból kialakított palánkot fogták össze. Visszatérve a várudvarra, itt találjuk még a várnagy házának romjait, míg az É-i részen lakóhelységeket alakítottak ki a középkori építőmesterek. Az eddig leírt részek mind a széles dombháton épültek meg. Utunk tovább vezet a meredeken emelkedő kövezeten, fel a legrégibb várrészhez. A felsővár ami Szepesvárnak a legrégebbi része, egyben a fantasztikus alakú sziklákkal övezett csúcs legmagasabb pontján helyezkedik el. A meredek kaptatón feljutva egy szögletes, a középkorban felvonóhíddal védelmezett kaputorony állja el az utunkat. Innét tovább egy kisméretű udvarba jutunk el, aminek a falait két torony tagolta. Valószínűleg ezek egyike lehetett az a védőmű, amit a IV. Béla király idejéből fennmaradt oklevélben említettek meg, miszerint az uralkodó engedélyezte a szepesi káptalannak, hogy saját menedékhelyet emeltessen a királyi ispánság székhelyén. Így bővült egy újabb várrésszel a környék legfontosabb erőssége. A továbbiakban a fölénk magasodó falépcsőn keresztül érhetjük el a főnemesi palotákat. A felsővár eredeti bejárata a D-i oldalon, egy szögletes kaputoronynál volt kialakítva, de a Thurzó família birtoklása idején azt befalazták, és magasan a sziklafal tetején trónoló várfalban vágattak új bejáratot. A továbbiakban ide csak gyalog lehetett bejutni, ezzel is fokozva a védhetőséget. A régészeti kutatások alapján már megállapítható Szepesvár építéstörténete, ami egy hatalmas, kör alakú és 22 méter átmérőjű lakótorony építésével kezdődött a XII. század második felében. A torony közepén egy 3,4 méter átmérőju oszlop volt, ami körben tartotta a gerendákat. A toronyban lakott a szepesi ispán mellett a káptalan is, míg a csúcson lévő elszórt épületeket pártázatos kőfal övezte. Ez az első szepesi vár egy földrengés nyomán elpusztult, ezért még a tatárjárás előtt újjá kellett építeni. Ekkor keletkezett a két emelet magas új palota, a napjainkban is látható kerek öregtorony, amit az évszázadok során kápolnával, különféle lakó és gazdasági helyiségekkel vettek körül. A fecskefarkas oromzatokat nagy valószínűséggel itáliai, lombardiai építőmesterek készítették el. A legjelentősebb építtető főnemesi családok közé tartozott még a Szapolyai 1465 után, akik a Ny-i palotasort készítették, 1660 után pedig a Csáky grófi família idején árkádos folyosóval kötötték össze a különböző palotákat. Ezzel ki is alakult a hatalmas területű erősség végleges képe, amihez már nem emeltek újabb védőműveket, bástyákat a haditechnika XVI. századi ugrásszerű fejlődése után. Ha hihetünk az egykori feljegyzéseknek, akkor 135 szobát, kisebb-nagyobb termet alakítottak ki az erődítésben. Szepesvár a régészeti feltárás és restaurálás hosszú évtizedei után ismét nyitott kapukkal várja a régmúlt történelem megismerésére kíváncsi látogatók ostromló hadát.

Története

Árpád-házi II. Géza király hívására az 1150-es években érkeztek németajkú telepesek a Kárpátokhoz közeli, addig jórészt ritkán lakott területre. A honfoglalás után itt letelepedő, igaz elég gyér számú, de mégis magyar nyelvű lakosság nevezte el a vidéket “Szép”-nek, amit aztán átvettek a XII. század második felében érkező németajkú tömegek is, persze elferdítve alakult ki a “Zipszer” — Spis — Szepes — elnevezés. A vendég népesség, jórészt szászországi hospesek a “Szepességnek” elnevezett területet a következŐ évtizedekben felvirágoztatták az eleinte földműveléssel és állattenyésztéssel, majd városias jellegű településeket létesítve, ott már kézműiparral, bányászattal és távolsági kereskedelemmel foglalkozó lakosok. A magyar király utasítására rövidesen felépítették egy meredek sziklacsúcsra azt a kerek lakótoronyból és azt övező kőfalból álló ispánsági várat, mely központja lett Szepes vármegyének. A régészeti feltárás alapján tudjuk, hogy az 1200-as évek elején, egy földrengés következtében, ez a korai torony leomlott, de mellé rövidesen egy kisebb – szintén kör alakú őrtornyot, palotát és más helyiségeket magába foglaló erősséget emeltek. Ezt a várat sikeresen megvédték az 1241–42-es tatárjárás pusztítása idején. A XIV. század elején rövid ideig Vencel cseh király fegyveresei, majd Aba Amadé nádor, zempléni oligarcha uralta, tole az 1311-es halála után sikerült visszavennie Károly Róbert királynak. A hadászati fontosságú várat a további évtizedekben az uralkodó bizalmi híveinek, mint honorbirtokot adta át, vagyis az illető báró a királyi hivatalviselésének időtartamára megkapta a várbirtok jövedelmeit. 1412-ben Luxemburgi Zsigmond király, a velencei hadjárat költségeire, elzálogosított 16 szepesi települést, köztük Szepesváralját is, 37 ezer cseh ezüsttért a lengyel Jagelló Ulászló királynak. A fontos erősség viszont továbbra is a magyar uralkodó hatalmában maradt, egészen 1439-ig, mikor Rozgonyi István főnemes szerezte meg élethossziglani használatra. Tőle az országba Erzsébet anyakirályné hívására érkező, és a Felvidéken hatalmas területeket meghódító Jan Giskra cseh huszita zsoldosvezér fegyveresei veszik el, akik a harci szekereik számára felépítik a hatalmas területű alsóvárat. 1454-ben Giskra 2130 aranyért eladta a várat Thurzó György lőcsei polgárnak, de rövidesen ismeretlen körülmények között ismét a husziták hatalmába kerül vissza. Tőlük csak 1462-ben Szapolyai Imre kincstartó szepességi hadjárata idején kerül át a király birtokába. Három esztendő múlva Hunyadi Mátyás a győztes hadvezérnek adományozta oda a váruradalmat, aki birtokközpontként lakta és jelentős mértékben kiépítette a főúri szállást. 1487-ben itt született meg Szapolyai István nádor fia, János az utolsó nemzeti király. A törökkel vívott vesztes mohácsi csata után az ország vezet nemessége két pártra oszlott, az erdélyi vajdából magyar királlyá választott Szapolyai János híveire, és Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg támogatóira. Ez utóbbinak zsoldosai már 1528-ban kétheti ostrom után bevették Szepesvárt, melyet a dúsgazdag Thurzó família kapott adományul. 1543-ban János király fegyveresei egy éjszakai rohammal akarták elfoglalni, de kudarcot vallottak. Mivel az erődítmény a török hódoltság véráztatta hadszínterétől távol feküdt, ekkoriban nem volt fontosabb katonai jelentősége, megmaradt főnemesi birtokközpontnak, ahová az alá tartozó jobbágyfalvak lakosai szolgáltatták be a járandóságokat. Az erdélyi fejedelmek XVII. századi hadjáratai idején vált ismét mozgalmassá a környék, így 1604-ben Bocskai István hajdúi ostromolták, de sikert nem értek el az akkoriban már elavult védőművekkel rendelkező várral szemben. 1636-ban férfiágon kihalt a Thurzók famíliája, a királyi kézbe visszakerült váruradalmat a Habsburg uralkodó rövidesen a Csáky főnemesi családnak adományozta oda, akik közül került ki Szepes vármegye örökös főispánja is. 1644-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem serege ostromolta, de ők is kénytelenek dolguk végezetlenül elvonulni a falai alól. Az 1660-as évektől a főnemesi família tagjai a környékbeli településekre költöztek, ott építve fel sorban a lakás céljából sokkal kényelmesebb barokk stílusú kastélyaikat. Szepesvárban csak kisszámú helyőrség maradt, megmaradt vészterhes időkben menedékhelyül. Thököly Imre kuruc vezér idejében, Kassa és Eperjes városa mellett a Habsburg császári elnyomás ellen felkelők Szepesvárt is uralmuk alatt tartották, de a szerencsecsillaguk lehanyatlása után ismét császári helyőrség szállta meg. 1702-ben, sok más magyarországi várhoz hasonlóan a Haditanács elhatározta ennek az erődítménynek is a lerombolását, de a kuruc felkelés kirobbanása miatt erre nem került sor. A helyőrsége ellenállt a kuruc csapatok felvonulásakor is, de mivel a várkapitányt egy Trencséni Mátyás nevű, kurucérzelmű szabó súlyosan megsebesítette, az szabad elvonulás fejében feladta az erősséget. A Rákóczi szabadságharc idején nem volt katonai jelentősége, de mint biztonságos hely, a falai között őrizték a nagyságos fejedelem parancsának ellenszegülő és ezért letartóztatott Forgách Simon kuruc generálist, és az elfogott Strahemberg Maximilián grófot, császári főparancsnokot. A főrangú fogoly, becsületszó ellenében, viszonylag szabadon mozoghatott a várban, ezt ki is használta és sikeresen megszökött innen Bécsbe. Szepesvár 1710 júniusában került a Habsburg csapatok birtokába, mikor is Görgey János szepesi alispán feladta a reménytelen harcot, az őt blokád alatt tartó zsoldos hadaknak. Nem tudni, hogy milyen okból, de Szepesvár középkori erődítménye továbbra is elkerülte a magyar várakra kimondott felrobbantási parancsot és épségben maradt. A kényelmes kastélyaikban lakó Csáky família azonban csak gazdasági célokra használta a katonai fontosságát végleg elvesztett erősséget. Pusztulását 1780-ban, az egyik helyiségben főzött pálinka kigyulladása okozta, mivel a keletkezett hatalmas tűzben leégett az egész vár. Mivel az üszkös romok helyreállítása nem volt fontos a tulajdonosnak, a várromot sorsára hagyták. A következő majd két évszázad a kőfalak és tető nélküli épületek romlását jelentette az időjárás viszontagságával szemben, míg az 1980-as években megkezdték a hatalmas kővár régészeti feltárását és restaurálását, ami napjainkban is tartó munkát jelent a műemlékvédelmi szakembereknek.
A vár 1993-ban felkerült az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára.