Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 28.

Bélik-kereszt

Bélik-kereszt

A katolikus templom bejáratával szemben áll az a rózsaszín márványkereszt, más néven Bélik-kereszt, amelyet 1838-ban Bélik József szepességi püspök állíttatott egykori zsigárdi híveinek örök emlékére.
A kereszt körül megmaradt a kovácsoltvas kerítés egy része. Az öntvény korpuszos kereszt girlandokkal díszített négyszög alakú alapzaton áll.
Dezséri Bélik József (Dezsér, 1757. december 1. – Szepeshely, 1847. március 5.), a Szepesi egyházmegye püspöke. 1774-ben az esztergom megyei növendék papok közé vették fel; bölcseletet Nagyszombatban, teológiát a bécsi Pazmaneumban végezte, 1781-ben áldozó pappá szentelték; Csúzon és Udvardon káplánkodott; a pozsonyi papnevelőben három évig mint tanulmányi igazgató s háromig mint a keresztény erkölcstan tanítója, egy évig mint szemináriumi igazgató működött. Ekkor a papnevelő intézet feloszlatása után zsigárdi plébános lett, ahol 9 évet töltött; 1809-ben esztergomi kanonokká, 1810-ben a pesti szeminárium igazgatójává nevezték ki; 1820-ban érseki főhelyettes lett; 1821-ben választott püspökké és 1823-ban szepesi megyés püspökké nevezték ki.

Művei:
– Carolus Ambrosius archiepiscopus Strigoniensis… oratione funebri laudatus… Budae, 1809.
– Animadversiones in libellum: de potestate et juribus status in bona ecclesiae et clericorum. U. ott, 1811.

Kategóriaszakrális kisemlék
TelepülésZsigárd [Žihárec]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapot
GPS48.073008, 17.880493
Pontos helyszín, címa katolikus templom bejáratával szemben
Készítés időpontja1838
Készíttető neve Bélik József, volt zsigárdi plébános, később a Szepesi egyházmegye püspöke
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okaBélik József emlékül zsigárdi hiveinek
FeliratMegalázta önnön / magát, engedelmes / lévén mind halálig / a keresztnek / haláláig pedig. / Filip. II. R. 8 v. // Méltóságos / Bélik József / szepesi megyés püspök úr / hajdan buzgó zsigárdi / hiveinek örök emlékü l/ állittatta / 1838-dik / évben.
Gondozását felügyeliismeretlen
ForrásinformációkMészáros Ilona: Szülőfalum Zsigárd 2., Fejezetek a falu múltjából, jelenéből, Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 73., 2017, 46. oldal *** https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9lik_J%C3%B3zsef *** https://www.keresztenymuzeum.hu/collections.php?mode=work&wid=757&page=0&vt=
Rövid URL
ID26548
Módosítás dátuma2019. szeptember 23.
zsigard-belik-kereszt (2)
zsigard-belik-kereszt (3)
zsigard-belik-kereszt (4)
zsigard-belik-kereszt (5)
zsigard-belik-kereszt (6)
zsigard-belik-kereszt (7)
zsigard-belik-kereszt (8)

Hibát talált?

Üzenőfal