Bár Szíjjártó Jenő (1919-1986) elsősorban zeneszerzőként és karmesterként ismert, semmiképpen nem hanyagolható el népzenei tevékenysége sem. A kodályi út hiteles felvidéki folytatójaként a népdalokkal való foglalkozása két részből állt. Népdalgyűjtőként – az ötvenes években volt aktív, 1954 és 1958 között 6 szlovákiai magyar tájegység 25 községének 380 dalát rögzítette. A gyűjtések hatására pedig hozzáfogott a népdalok feldolgozásához is.
Kedvenc területe a Nyitra-vidék, ifjúságának helyszíne, ahol a zoborvidéki magyar falvak kivételesen gazdag néphagyományait kutatta úgy, ahogy tette azt évtizedekkel előtte Kodály Zoltán is. A Nyitra fölé magasodó Zobor hegy lábánál sorakozó, a 18. század óta kulturálisan fokozatosan elszigetelődő 13 magyar falu (Alsóbodok, Béd, Csitár, Egerszeg, Gerencsér, Geszte, Gimes, Kolon, Menyhe, Pográny, Vicsápapáti, Zsére és Barslédec) egyik legkülönlegesebb néprajzi tájegységünk. Nem véletlen hát, hogy 1906-ban a Mestert is első gyűjtőútjai egyike ide vezette, hogy még öt(!) azt követő évben (1907, 1908, 1910, 1911, 1915) térjen vissza a tájegységre. Népdalkincsünk olyan meghatározó gyöngyszemeit hallotta és jegyezte le itt elsőként tanult fül, mint az A csitári hegyek alatt… (Csitár), a Gerencséri utca… (Gerencsér), az A jó lovas katonának… (Zsére), a Meghalok, meghalok… (Kolon), a Piros alma mosolyog… (Menyhe), vagy az Ó, gyönyörű szép… (Gimes) kezdetű népdalok – hogy csak a legfontosabbakat említsük. Nem véletlen hát, hogy Szíjjártó is három évben, 1954-ben, 1956-ban és 1957-ben is ellátogat ide.
A zséreiek és a ZOBORALJA zsérei női kar 2008-ban kopjafát állítottak Szíjjártó Jenő emlékére a Szent Miklós Templom előtti téren. A kopjafa Buják Vince fafaragó alkotása.