Páduai Szent Antal katolikus templom
Vásárútnak először – legalábbis a források erről szólnak – fatemploma volt, amelyet Szent György vértanú tiszteletére szenteltek. Ezt azonban egy középkori árvíz elmosta. Mintegy három és fél évtizeden keresztül „szent sátorban” tartották az istentiszteleteket, és csak jóval később építettek kőtemplomot. 1672-ben szentelték fel, Páduai Szent Antal tiszteletére. Ez sem bizonyult azonban hosszú életűnek, mert 1754-ben tűzvész martalékává vált. Az akkori pozsonyi prépost, Batthyányi József gróf – későbbi esztergomi bíboros érsek – kezdte szorgalmazni újjáépítését. Költségeit nagyrészt maga állta. Miután a templom elkészült, 1757-ben pozsonyi prépostként ő szentelte fel, ismét csak Páduai Szent Antal tiszteletére. Mivel azonban nagy településről és népes gyülekezetről volt szó, a Batthyány által felszentelt istenháza hamarosan szűknek bizonyult, ezért 1906-ban megnagyobbították, és kereszthajóval, valamint két oldalhajóval látták el. A költségek nagy részét ezúttal is a társaskáptalan állta, sőt a templom falában ékeskedő gyönyörű, színes ablakok a prépost és egy-egy kanonok nagylelkű adományairól mesélnek. A kóruson Szent István és Szent László faszobrai találhatók. Az egyik mellékhajóban három emléktáblát helyeztek el. A középsőn azon katonák jegyzéke olvasható, akik az első világháborúban estek el, a szélső márványtáblákon pedig a második világháború áldozatainak névsora van.
Hibát talált?
Üzenőfal