Az 1923. évi április 17-én, Búcson, a régi temetőben a ref. Egyház előljárósága egy százesztendős sirt bontatott ki, s abban két emberi holttest maradványait kereste.
Meg is találta. A két koponya közül az egyiknek szokatlan magas homlokcsontja volt, a másik pedig azért volt feltünő, hogy fényes aranysárga hajfürtök ékesitették, s hiánytalan volt a fogsora. A koporsók sárga porrá váltak, de a csontok között selyemruha-darabokat, papi palást maradványokat és egy kövét-vesztettaranygyűrűt találtak, melyet a százesztendő sötét patinával vont be. A sir fölé emelt emlékkövek adatai alapján kétségtelenül meg lehetett állapítani, hogy a magas homlokcsontú koponya Katona Mihályé volt, a sárga selyemhajas, jóval kisebb pedig Szarka Éva asszonyé, Katona Mihály fiatalon elhalt házastársáé.
A sír megnyitására az a körülmény kényszerítette az egyházi előljáróságot, hogy a régi temetőket, mik tagosításkor a gazdaközönség nevére kerültek, eladták házhelyeknek s a vevők követelték a sírkövek elvitelét, hogy az épitkezést megkezdhessék. A holtak adjanak helyet az élőknek.
Az egyházi presbitérium egyakarattal azt határozta el, hogy nem engedi Katona Mihály porait nyomtalanul elveszni, nem engedi, hogy fölötte emberi indulatok és szenvedélyek vívják harcaikat, hanem sírját felnyittatja. … található földi maradványait összeszedi, s új sírba helyezi a mostani temetőben.
A kegyeletes műveletnél ott volt a lakosság nagy része, s midőn a kálvinisták egyszerű szertartása mellett a halottak földi maradványait elszállították, a kisérők Katona Mihályt újra megkönyezték.
Mert Katona Mihály nagy tudós és kiváló lelkipásztor volt, ki népét igazán szerette. Áldás volt minden lépése. Apáiktól hallották.