Hippói Szent Ágoston tiszteletére szentelt római katolikus templom

Szent Ágoston püspök nevét viselő római katolikus templom 1816-ban már egy régi, talán román stílusú templom helyén épült klasszicista stílusban. 1830-ban kibővítették. A templom négyzetes szentélyű egyhajós építmény, a csúcsos előrészre beépített toronnyal és a templomépülethez csatlakozó sekrestyével. A homlokzatai simák, ezeket félkörös lezárású ablakok, falsávkeretek és a főhomlokzatok jón oszlopfős falpillérek tagolják. A bejárat fölött emléktábla látható az 1830-as évszámmal. A hajóban megmaradtak a párkányos fejű falpillérek, amelyekre a ma már nem létező barokk boltív támaszkodott. A hajót a szentélytől diadalív választja el. A keleti oldalon lévő, orgonát tartó karzat falazással készült. A főoltár fölött korpuszos fakereszt van, a szentély bolthajtásán Jézus Krisztus freskóképe látható. Magán az oltáron Szent László és Szent István királyok szobra áll, egy budapesti cég készítményei. A hajó falát a Szentlélek galamb alakú plasztikája, Ágoston püspök faliképe, valamint aranyozott angyalplasztikák díszítik. Ezek mind a ma már nem létező , a templom 1970 táján történt felújításakor eltávolított klasszicista oltárról valók. Abban az időben bontották le a templom építésének idejéből való szószéket is. A Hétfájdalmú Szűzanya – mellékoltár – az adományozó központi képével- klasszicista stílusú alkotás a templom építésének idejéből. Lent Szent Teréz, a megfeszített Krisztus és Szent József szobrai állnak. A márvány keresztelőkút – a vörösrézből készült, kiveréssel díszített barokk-klasszicista fedelével együtt – a 19. század 30-as éveiből származik. A templomban található az I. világháborúban elesett katolikus hívek emléktáblája is. Díszei még a templomnak a Szűz Mária, Jézus szíve a Szent Antal szobra.
A missziós fakereszten a kővetkező évszámok találhatók: 1902, 1904, 1927, 1944 és 1994. A sekrestyében korpuszos fakereszt van. A hajó falait a keresztút 14 stációjának gipszöntvénye díszíti. Ezek valószínűleg a 20. század elejéről valók. A három vándorzászló – a rájuk varrt régi képekkel – újabb keletű. A karzaton az orgona Moszny Viktor pozsonyi cégétől való a 19. század 2. feléből. A toronyban három harang van. Az előcsarnok melletti kis helyiségben kapott helyet a lebontott érsekléli templom két harangja. Az egyházi épületegyütteshez tartozik a plébánia is, amelyet a templom építésének idején emeltek. Hosszúkás földszintes épület, a homlokzatait falsávkeretek tagolják. Többször is átalakították. Az udvarában gémeskút és gazdasági épület látható.





Hibát talált?
Üzenőfal