Batta Pál református lelkész sírja

Batta Pál felvidéki református lelkész 1910-ben a Gömör vármegyei Feleden (ma: Jesenské) született. Lelkészi oklevelét Debrecenben szerezte; mivel az ottani teológián a kiváló diákok közé tartozott, ezért a magyar állam – két másik társával együtt – a skóciai Edinburghba küldte, hogy az utolsó évfolyamot ott végezze el. Ott ismerte meg jövendő feleségét, aki haláláig támasza volt.
Papi pályáját a festői Szádelőben kezdte – ez a kelet-szlovákiai falu Szlovákia egyik legszebb tájvédelmi körzetében található Kassa és Rozsnyó között. Batta Pál itt vészelte át a háborút, és – meghívásra – innen került Királyhelmecre, ahol 1969-ben bekövetkezett haláláig szolgált. Emlékezetes istentiszteletei mellett ő felügyelte a templom tornyának javítási munkálatait 1949-ben, 1969-ben pedig az épület belső és külső újrafestését is elindította, ám a megszépült istenházát már nem láthatta, mert ugyanebben az esztendőben, váratlanul és korán, meghalt.
Házassága gyermektelen volt, talán azért is, mert a kommunista időkben skót felesége miatt (is) folyamatos, indokolatlan zaklatásban volt része. Házastársát a primitív hatalom kapitalista ügynöknek vélte… Batta Pál életének szép eseménye volt azonban, s egyúttal kiváló lelkészi munkájának elismerése, hogy amikor a hatvanas évek egyikén (a pontos dátumot nem ismerem) Csehszlovákiába látogatott Pradervand ausztrál püspök, a Protestáns Világszövetség elnöke, ő kalauzolta őt a felvidéki városokban, s fordította angolból magyarra beszédeit.


Hibát talált?
Üzenőfal