A Hős katona szobrának, melyet a két világháború között készíttetett a falu lakossága az első világháború hadiáldozataira emlékezve, „kalandos” története van. A szobor 1928-ban készült el, ám az akkori Csehszlovák Köztársaság járási hivatala nem engedélyezte a szobor felállítását, így azt egy raktárban rejtették el. A szobor csupasz talapzata jelezte a hivatalos politikai és a helyi közösség eltérő politikai, történelmi emlékezetét. Akárcsak a szobor talapzata, várakozó állásponton voltak azok a falusiak is, akik „jobb idők eljövetelét” és a szobor lehetséges felállítását remélték. Az 1938-as bécsi döntés nyomán bekövetkezett határrevízió lehetővé tette a helyi történelem „újraírását”, s vele együtt az ünnepélyes szoboremelést is, melyre végül 1938 novemberében került sor. Az emlékművet a templomdombon helyezték el, a falu főterén, régóta várakozó talapzatán. A második világháborús front Taksonyon való áthaladásakor súlyos csorbítást szenvedett a szobor, egy szovjet katona géppisztollyal szétlőtte a Hős katona fejét. Ekkor a megrémült lakosok elásták a szobor megmaradt részét a talapzat közelében, s az emlékét is igyekeztek mélyre süllyeszteni. A rendszerváltás után került újra napirendre a Hős katona szobra. 1990 novemberében kihantolták a megmaradt szobor-törzset, s lakossági gyűjtésből, mely páratlan gyorsasággal zajlott le, restauráltatták (fejet csináltattak neki), és a következő év (1991) tavaszán felavatták eredeti helyén, a katolikus templom melletti templomdombon. Az avatási ünnepségre sokan jöttek el – falubeliek, környező települések lakói, járási szervezetek meghívott képviselői, de kizárólagos is volt egyben, csak a magyarokat mozgatta meg (akárcsak a helyreállítási munkálatok, a különböző szintű előkészületek), s kizárólag a magyarokhoz szólt. “Hisszük, s erőt ad a tudata, hogy újra bizonyítottuk: tisztességes célok érdekében össze tudunk fogni, mert összeköt a ragaszkodás a szülőföldünkhöz, az otthonhoz…” – hangzott el az ünnepi szónoklatban. A taksonyi magyarok számára a szobor történelmi igazságot, hányattatásaikat, a helyhez s lokális múltjukhoz való kötődésüket fejezi ki, mely szervesen illeszkedik egy össznemzeti diskurzusba. “A honvéd szobra a helyére került. Bízzunk benne, hogy határkő ez: sorsunk jobbra fordulásának határköve” – fogalmazódtak meg a rendszerváltás utáni évek reményei, s a történelmi igazságszolgáltatás igénye. Az avatási ünnepség a falu rendszerváltás utáni első jelentős, az egész magyar közösséget megmozgató megmozdulása volt, érződött rajta a demokratizálódó társadalom korai, friss lelkesedése, a szónoklatok a magyar közösség méltóságát igyekeztek restaurálni, s reményeket fogalmaztak meg egy „új kezdetben”. Az avatási szertartáson a megalakult magyar politikai pártok helyi és járási képviselői is megjelentek, koszorúztak a környező magyar falvak polgármesterei is, jelezve az esemény fontosságát, „történelmi rangját”. A szobrot azóta is minden évben megkoszorúzzák a helyi elöljárók és politikai pártképviselők március 15-én, valamint halottak napján. Ezeknek az éves megemlékezéseknek már közel sincs akkora vonzereje, mindössze pár tucat ember jön ilyenkor össze.