Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. május 8.

Pozsonypüspöki világháborús emlékműve

Pozsonypüspöki világháborús emlékműve

Az I. világháború tombolásának 4 évében – a főtéren álló emlékmű jobb oldalán lévő márványtábla tanúsága szerint – 99 püspöki fiatal férfi esett el a harcokban. Ha belegondolunk, hogy az egész község lakóinak száma ebben az időben két és fél ezer körül volt (a házak száma 350), és figyelembe vesszük azt, hogy egy átlagos háztartásban, az öregekkel és a gyerekekkel együtt 5-6 fő élt, láthatjuk, hogy ez a vesztesség milyen súlyos volt. Minden harmadik házban gyászolták az elesett hozzátartozójukat és szinte nem is volt olyan püspöki, akinek a közvetlen rokonságából ne maradt volna valaki ott a távoli harcmezőkön.
Láthatjuk azt is, hogy ebben az időben a lakosság színmagyar volt, hiszen tudjuk, hogy ekkorra már az idegen hangzású nevek mögött is magyar nemzetiségűeket találunk.
Az emlékművön később a ráerősített márványtáblákon a második világégés áldozatait is feltüntették, de ez már döntően az aktuális hatalom nyelvét használva valósult meg. A szobor fején eredetileg magyar sisak volt, amit a csehszlovák hatóságok kicseréltettek a két háború között általuk használt típusra, a régi lekerült a talapzat jobb oldalára.

Kategóriaszobor, emlékmű, emléktábla
TelepülésPozsonypüspöki [Podunajské Biskupice]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapot
GPS48.124794, 17.211304
Pontos helyszín, címSzentháromság tér - Trojičné námestie
Készítés időpontjaismeretlen
Készíttető neveközség
LétrehozóIhriczky Béla szobrász
Készítés céljának ismert okaemlékezetmegőrzés
FeliratIN MEMORIAM // Az első világháborúban 1914 – 1918 elesett hősök névsora + 99 név // A PARTIZÁNHARCOKBAN ELESETT ÉS A KONCENTRÁCIÓS TÁBORBAN HALÁLRA KÍNZOTTAK EMLÉKÉRE / 9 név // NA PAMIATKU OBETIAM II. SVETOVEJ VOJNY / 17 név
Gondozását felügyeliönkormányzat
Forrásinformációkhttp://www.szelepcsenyi.hu/index.php?page=/index.nml&subpage=/hu/puspoki/ptortenete.nml * L. Juhász ILona: Neveitek e márványlapon..., A háború jelei, (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez), Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2010
Rövid URL
ID10007
Módosítás dátuma2015. december 6.
Pozsonypüspöki világháborús emlékműve
Pozsonypüspöki világháborús emlékműve
Pozsonypüspöki világháborús emlékműve
Pozsonypüspöki világháborús emlékműve
Pozsonypüspöki világháborús emlékműve
Pozsonypüspöki világháborús emlékműve
Pozsonypüspöki világháborús emlékműve
Pozsonypüspöki világháborús emlékműve

Hibát talált?

Üzenőfal