Pozba község az Érsekújvár – Léva vasútvonal középpontján fekszik. A község első hiteles történelmi adata 1339-ből keltezett. Ebben az évben adta ki Róbert Károly király a Baravhkaiak (Baracskaiak) javára iktató parancsát, melyben Pozbáról is említést tesz. Már akkor a Balog család ősi fészke Pozba.
A reformáció lelki áramlata bizonnyal Komjáti felől érte el a községet. Huszár Gál, Felsődunamellék reformátora szilárdíthatta meg itt is a reformáció svájci irányát. Erre ezért következtetünk, mert Pozba leányegyházaival együtt, Besét kivéve, egészen a türelmi rendelet kiadásáig a komjáti (később komáromi) egyházmegyéhez tartozott. Sajnos ennek a kezdeti korszaknak eseményeit homály fedi, mert a komjáti
egyházmegye irattára először Hetényben, később Csilizradványon a tűz martaléka lett. A legkorábbi hiteles adat 1680. évből maradt reánk. 1721-ben gr. Kohári István országbíró által elrendelt vizsgálat tanúkihallgatásaiban Pozba azon egyházak között szerepel, melyeknek 1680-ban templomuk van és vallásgyakorlattal bírnak. E jegyzőkönyv szerint 1726 táján Szentpéteri János volt a pozbai reformált eklézsia lévitája. Az első ismert lelkitanító nevét Isten iránti hálával és kegyelettel emlegetik. 1733. március 25-én kiadott megyei rendelet alapján Pozba az occupált eklézsiák névsorában van regisztrálva. E gyülekezetekből mind a lelkipásztorok, mind pedig az iskolamesterek elűzettek, tehát megkezdődött a teljes árvaság keserű ideje. Ebben az esztendőben Pozba község színtiszta református és 225 lelket számlált. Az árvaság gyászos évtizedeiben Pozba még Baracskának leányegyházaként szerepelt.
Csak II. József császár türelmi rendelete hozta meg Pozba számára is az újjászerveződés kezdetét. A félévszázados árvaság után 1784. május 7-e felejthetetlen dátuma a pozbai református eklézsiának. Ezen a napon kezdte meg Papp János, a Türelmi Rendelet után a pozbai gyülekezet első lelkipásztora a nagy szervezés munkáját. Esdrás 7:27-28. ige alapján tartotta meg első szolgálatát. Ezen az igék szórták be
fénnyel a gyülekezet megújuló életútját. Pozba, az addigi leányegyház anyaegyházzá alakult és az elnyomás időszakában nagyon megfogyatkozott baracskai, lóti és besei anyaegyházak leányegyházakként csatlakoztak Pozbához és a volt komjáti traktustól, elszakadva a barsi egyházmegye kebelében éltek tovább.
A gyülekezet jelenlegi templomát 1784-ben kezdték építeni az elődök és 1785-ben szentelték fel. A templom építése Papp Jánosnak, az első lelkipásztor működésének idejére esik. A torony építését az 1843-45. években Tolnai István lelkipásztor vezette, aki 27 évi szolgálat után itt halt meg 1870-ben. A templomot 1820-ban és 1855-ben ismét zsindelyezték, 1883-ban pedig kívül-belül megújíttatott. 1910-ben a gyülekezet bádoggal fedette be a templomot. 1945-ben a háború csapása a templomot sem kímélte meg. Egy légiakna telitalálata következtében a torony összeomlással fenyegetett. Azonban a gyülekezet a front elvonulása után a torony helyreállítását az Úr oltalma alatt végezte el. 1956-ban történt meg a templom teljes belső felújítása. A régi elavult padokat újakkal pótolták, a belső vakolatot és festést is
megújították a gyülekezet odaadó áldozatvállalásával. A torony bádogfedelét is megjavították és festették. Az 1959-60. években az anyaegyház, összefogva a leányegyházakkal korszerű parókiát épített, mely munkának terhét a hit állhatatosságával hordozták a gyülekezet tagjai.