Az országzászló-mozgalmat Urmánczy Nándor (1868–1940) erdélyi származású politikus, az irredenta mozgalom magyarországi vezéralakja hirdette meg 1925-ben. Az első úgynevezett ereklyés országzászlót 1928. augusztus 20-án avatták fel Budapesten a Szabadság téren,243 s az ünnepségen ő mondott beszédet. Az országzászló talapzatába helyezett ereklyetartóba a történelmi 72 vármegyéből (a horvátországi vármegyékből is), a csonka magyarországi településekről, illetve a muhi, a mohácsi és az 1948–1849-es szabadságharchoz kötődő csataterekről, valamint a doberdói és a galíciai első világháborús hősi temetőkből, továbbá Petőfi és Kossuth szülőházából hozott földet tettek (Zeidler 2009, 204). A húszméteres zászlórúd tövében egy kitárt szárnyú turulmadár kapott helyet, s a rúd tetejére csúcsdíszként Horthy Miklós kezéről mintázott jelképes, esküre emelt kéz került. A mészkőből kialakított talapzat előlapja északi irányba mutatott, homlokzatát a magyar címer díszítette. Ennek két oldalára a revíziót támogató személyektől származó idézetek kerültek. A zászlót az emlékmű felavatását követően félárbocra eresztették a Magyar Nemzetgyűlés 1920. november 13-i határozata értelmében. A határozat szerint „a nemzet gyászának jeléül mindaddig félárbócra ereszti az országgyűlés épületén lévő magyar lobogót, míg a magyar szent korona birodalma a maga teljes épségében vissza nincs állítva. A nemzetgyűlés elvárja egyúttal, hogy mindazon testületek és egyének, kik a magyar nemzeti lobogó használatára jogosulva vannak, a példát követni fogják” (Zeidler 2009, 203). Klebelsberg Kúnó kultuszminiszter 1921. január 7-én az oktatási intézményekre vonatkozóan hasonló rendeletet adott ki, amely többek közt arra is kötelezte a diákságot, hogy „bárhol találkozzék a nemzeti lobogó alatt felvonuló katonasággal, tiszteletadás jeléül álljon meg, forduljon arccal a nemzeti lobogó felé és a fiútanulók vegyék le kalapjukat”. Urmánczy Nándor szorgalmazta az országzászlómozgalom vidéki elterjesztését is. A szervezést az általa megalapított Ereklyés Országzászló Nagybizottság végezte, s az új országzászló avatásán általában valamelyik bizottsági tag is részt vett. Az első vidéki országzászlót 1932-ben Nagykanizsán állították fel, az utolsót pedig 1944-ben Erdélyben.
Az 1938-as visszacsatolás után a politikai propaganda céljából különös figyelmet fordítottak a zömében szlovákok lakta településekre, s szorgalmazták mind az országzászlók, mind pedig a háborús emlékjelek állítását. Az ezekhez kapcsolódó ünnepségeken általában magasrangú politikai vezetők is részt vettek, s természetesen beszédeket is tartottak. Több, elsősorban a szlovák–magyar határ közelében fekvő település rendezvényén sokszor maga József királyi főherceg is szólt a jelenlévőkhöz. A viszszacsatolást követően az első országzászlót – és egyúttal háborús emlékművet is – egy szlovák településen, Gercselyben avatták fel népes magas rangú politikai és katonai képviselettel.
A második világháborút követően ezek a kombinált emlékművek néhány kivételtől eltekintve megmaradtak, sok helyen a zászlórúd még a mai napig is megvan. Ugyancsak megmaradt több, kizárólag országzászlós emlékműként állított objektum talapzata is a zászlórúddal együtt, sőt a zászló felhúzására szolgáló csigás szerkezet is. Több településen az országzászló helyén állították fel a második világháborús emlékművet, néhány esetben beépítették a talapzatát az új emlékműbe. Barsbesén is ez történt, az eredeti talapzatot egy újabb elemekkel egészítették ki, s így vált második világháborús emlékművé.