Dénes György: A Bódvaszilasi-medence 700 éves története:
Tornagörgőn fakadó bővizű karsztforrás mellett nyilván kőből fölépült, tágasabb és rangosabb palotába, arra nincs adatunk. Legfeljebb feltételezhetjük, hogy nagynénjének, Aliz hercegnőnek már egy, a maga korában kényelmesnek tekinthető és a királyi családtag rangjához illő udvartartásra alkalmas rezidenciát adományozott Imre király. Minthogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után, 1245-ben kiállított okleveleinek keltezéséből ítélve legalább két ízben tartózkodott az év folyamán Görgőn,ez is arra utal, hogy ott az udvarház nemcsak akkor, de már a tatárjárás előtt is fennállott, hiszen a nagy pusztítást közvetlenül követő esztendőkben nem valószínű, hogy a király palotaépítkezésekkel foglalkozott volna, legfeljebb helyreállíttatta azt, amit a tatárok azon pusztítottak. Egyébként a görgői királyi udvarház helyét a mai napig is Palota néven nevezi a helyi lakosság, de így szerepel az, mint földrajzi név, a szlovák turista térképeken is.
Érdemes megjegyezni, hogy palota szavunk, bár végső soron latin eredetű (ott a palatium a császárkorban a császári udvart, a császári palotát jelentette), de hazánkba mint jellegzetesen bizánci szót a bolgárszlávok közvetítették, és eredetileg nálunk is az uralkodó lakóházát jelölte.
1241 márciusában a tatárok betörtek az országba, és a magyar seregeket április 11-én a Sajó menti muhi csatában tönkreverték. A királynak sikerült hű vitézeinek egy csoportjával kivágnia magát a tatár seregek gyűrűjéből, és ahogy Rogerius mester (a mester, latinul magister cím az egyetemet, főiskolát végzett, tanult embernek járt ki a középkorban), a tatárdúlás krónikása, Siralmas Énekében leírja, a király a csatatérről észak felé a lengyel határ irányába menekült, majd nyugatnak fordulva, a Felvidék erdőségein keresztül az osztrák határra sietett, ahol felesége és családja akkor tartózkodtak.
A király menekülésének vidékünk történetében azért volt jelentősége, mert a muhi csatatérről „észak felé a lengyel határ irányába” a Bódva völgyén, a Bódvaszilasi-medencén át vezetett az út. Minden valószínűség szerint helytálló a hagyomány, melyet a nép mondáiba is beleszőtt, hogy IV. Béla a vesztett csata után, a tatároktól üldöztetve vidékünkön át tornai uradalmába menekült, talán a mai Nagy-Várad dombon állt Torna-Váradba, vagy inkább az akkor már föltehetőleg kiépült tornagörgői palotába, majd miután ott minden segítséget megkapott, kis csapatát rendezve, rövid pihenő után folytatta útját az osztrák határ felé. Számos monda őrzi a mai napig is, hogy a Szádelői-szurdokvölgy bejáratánál levő nagy barlangban húzódott meg üldözői elől, hogy egy ottani forrás vizével oltotta szomját, hogy Görgőn az Oltár-lyukban imádkozott, és ott állított ki nemesleveleket a helybéliek számára, vitézei ott a Galamboskő sziklaüregeiben fészkelő galambok tojásait gyűjtötték össze, hogy a menekülésben kiéhezett királynak táplálékról gondoskodjanak – ez utóbbi mondát Tompa Mihály Galamboskő című regéjében versbe is foglalta, és még sorolhatnánk a IV. Béláról szóló Torna-völgyi mondákat.
De kedvelt és rendszeresen felkeresett tornagörgői udvarházának, palotájának jó ellátottságáról sem akart lemondani IV. Béla, márpedig ha az érsek beszedi a tornai királyi uradalom minden falujában a termények és az állatszaporulat tizedét, akkor kevesebb jut a palota ellátására, és távoli vidékekről odaszállítani az élelmezéshez szükséges gabonát, állatokat és egyebeket nehézkes, költséges és értelmetlen lett volna. Ezért a király megállapodást kötött az érsekkel, amit 1263-ban oklevélben is rögzített. Eszerint a király készpénzben megváltja a tornai kerület termékeinek egyházi tizedét, dézsmáját az érsektől, így ezek – az oklevélben tételesen felsorolt – termékek ezután is a tornagörgői királyi udvarházhoz folynak be, és annak ellátását biztosítják. Ez az 1263. évi oklevél tartalmazza talán a legkorábbi adatot egy tizedkerületre vonatkozóan, amely egy királyi udvarházhoz, utóbb az ispáni várhoz, Szádvárhoz kapcsolódott.
A tornagörgői udvarházát, palotáját föltehetőleg még a tatárjárás előtt épülhetett. Valószínű, hogy a királyt üldöző tatárok fölégették, és a tatárok kitakaródása után épülhetett újjá ez a királyi udvarház, amely IV. Bélának élete legszörnyűbb napjaiban – ha hinni lehet a mondáknak – rövid időre pihenőt és menedéket nyújtott. Talán ezért is volt annyira kedves ez a palota számára, ezért tért ide vissza gyakran és szívesen, amit több itt keltezett oklevél is bizonyít, és ezért gondoskodott ellátásáról,mint láttuk,olyan körültekintően.
Valószínűleg királyi vadászatok színhelye is volt utóbb gyakorta az Alsó-hegy meg a Felső-hegy vadakban gazdag erdősége, és ilyenkor a tornai királyi uradalom udvarháza, a görgői királyi palota volt az uralkodó és vendégeinek szálláshelye. Nyilván egy XIII. vagy XIV. századi királyi vendéglátás, talán éppen egy vadászaton való részvétel alkalmával veszítette el azt a névfeliratos arany pecsétgyűrűjét Marculinus bucaleoi gróf, amely 1980-ban került felszínre egy épülő istálló alap árkának kiásása közben a középkori királyi palota helyén. Mert annak a területnek a neve Tornagörgő község szélén, ahol valaha IV. Béla palotája állott, a mai napig is Palota.
De nem feledkezett meg a király az őt támogató főurak megjutalmazása és udvarháza ellátottságának biztosítása mellett azokról a szolganépekről sem, akik menekülése közben támogatták. Hűséges szolgálataikat, a hagyomány szerint, kiváltságokkal hálálta meg. Nyilván sokukat kiemelte a szolgasorból, és különböző kedvezményekben részesítette a környék népét, különösen udvarháza környékén, ahol a tatároktól üldözött királyt a nép szeretettel fogadta, segítette, és mindennel ellátta a muhi csata után kétségbeesetten menekülő, elcsigázott uralkodót. Erre a vidékre utóbb újból és újból visszatérve, nyilván újabb meg újabb kedvezményekkel, kiváltságokkal, adományokkal hálálta meg az itteni nép régi segítségét.