Dénes György költő sírja
Dénes György költő, műfordító, szerkesztő 1923-ban született a gömöri Pelsőc községben.
A 2. világháború után újrainduló (cseh)szlovákiai magyar irodalom jeles képviselője, az úgynevezett alapozó nemzedékhez sorolják. 1948 után neki jelent meg először verseskötete 1951-ben. Több mint húsz önálló kötete látott napvilágot, számos antológiában megjelent, általában versekkel, ritkábban prózával. A (cseh)szlovákiai magyar gyermekirodalom fejlesztésében nagy szerepe volt, különösen a hetvenes évek második felében, amikor egymás után jelentette meg nagysikerű gyermekverseit. „Egyfelől a Weöres Sándor-i, másfelől a Nemes Nagy Ágnes-i gyermekvers vonzáskörébe kerülve…” kiváló, csupa-muzsika, csupa- szín, csupa-ötlet köteteket alkotott meg, amelyek a gyermeki fantáziát megmozgatva hatottak. Eredendő tehetsége volt a gyermekversíráshoz, kötetei: a Tücsökhegedű, a Pipitér, a Bükkfamakk, a Zebramadár, a Sétálni ment három kalap és más, szépen illusztrált könyvek méltán arattak nagy sikert mind a gyermekek, mind a szülők és pedagógusok körében.
Főbb kitüntetései: Madách-díj (1971), a Posonium Irodalmi Díj Életmű-díja (2003), a Szlovák Köztársaség Ezüstérme (2003), és más díjak.
A költő 2007-ben hunyt el, 85. évében, s bár Pozsonyban élte le élete nagy részét, kérésére szülőfalujában, Pelsőcön temették el.
Hagyatékában több kötetnyi gyermekvers (is) kiadásra vár. Verseit szívesen zenésítik meg verséneklők, verséneklő együttesek mind Szlovákiában, mind Magyarországon.
Hibát talált?
Üzenőfal