A tündérek nyomában termett aranyat hamar megtalálta a honfoglaló magyar is. Ősfoglalkozásként hozta magával az aranymosás, vagy ahogy a Csallóközben mondták, az aranyászat mesterségét, alighanem a Don melléki őshazából, s valószínűleg az őshaza szomszédságában lakó alánoktól tanulta el. Tőlük ismerte meg az aranyat és az aranymosás fortélyait is. Ez a kissé romantikusnak tűnő, de igen fáradságos foglalkozás egészen a 20. század 20-as évekig külön mesterségnek számított a két Duna mentén.
A hajdani csallóközi aranymosó helyek emlékét még mai is faluk nevei őrzik, pl. Csallóközaranyos vagy az eperjesi Aranyüllő dűlőnév. Híres aranymosók voltak valamikor a kolozsnémaiak és a szapiak is. Az utolsó ismert aranyász Bereczky Vince* volt Szapon, a 60-as évek közepe táján halt meg. Aranymosó szerszámait a Csallóközi Múzeum őrzi.

* A szerző tévesen Berec Vince nevet közöl a publikációban.