A klagenfurti kaland

1863-tól (pontosan november 4-től) Etelka (Görgei Artúr felesége) végleg hazaköltözik a két gyerekkel. Ekkor írja Artúr Istvánnak: “ma indul hozzátok gyermekeinkkel a tőlem való elválás miatt kétségbeesett árva.” Artúr tehát egyedül marad a viktringi házban. No, persze, némi személyzettel. Megbékélt már a “nemzeti bűnbak” szerepében, ezen egészséges cinizmusa és akasztófahumora átsegítette. Eljár kirándulni az Alpok sziklás lejtőire, a Wörthi-tó morénáihoz. A környéken tisztelik a disztingvált külsejű urat, akihez gyakran látogatnak külföldi, elsősorban magyar utazók. Egyik klagenfurti kirándulásán ismerkedik meg egy szép, fiatal parasztlánnyal. A tábornoknak tetszik, hogy a lány nem érdeklődik, kérdezősködik személye, múltja, jelene után, elfogadja őt névtelen kalandjának, az Alkalom lovagjának. Lehet,hogy egyszer, lehet, hogy többször találkoztak, a titkos kalandnak nincsen krónikája. Tény, hogy a kalandnak gyümölcse lesz, egy szép kislány, akit az anyja után Klárának keresztelnek. Azaz keresztelnének, ha a gyermeknek apja is lenne. A lányanyát a zord apa elzavarja a háztól, s az – természetesen – Artúrnál keres menedéket. A tábornok fél a nevét adni (“Etelka összeomlana, ha meg tudná!”), de mindenben támogatja a hajléktalanokat. Dajkaságba adják a kislányt. Klára hazamegy, s a szégyenétől megtisztult hajadon hamarosan férjhez megy. Módos gazdáné lesz, s az évek során szül az urának szép fiúgyermeket. A gazda idővel meghal, Klára se húzza sokáig, s csak a nagynénjének, bizonyos Waldner Jozefának vallja meg ifjúsága bűnét; hogy őt Görgei Artúr tanította szerelemre, melynek gyümölcse egy leánygyermek, akinek nem tudja a sorsát. Pedig ennek sorsa is rendeződött. Nevelőszülőkhöz került, akik saját gyermekükként szerették. De hát nincs a gyermeknek neve, csak az anyja után hívják Klárának. De milyen Klára? Görgei nem lehet, akkor meg apát kell neki szerezni, aki nevet ad az árvának. István is ide-ide látogat ekkortájt, s hogy bátyját magában látja, intézkedni is eljár hivatalos ügyekben. 1857-ben meg, hogy kijött az amnesztiarendelet, különösen hosszabb időt (két hetet) is eltölt Viktringben. Alighanem abban is közreműködött, hogy a kis Klárát anyakönyvezzék. Mivelhogy Artúr nem hagyhatta el Viktringet, István talált Fiúméban egy hajóskapitányt, aki – mivelhogy úgyis gyakran változtatja helyét – jó pénzért nevét adta a ceremóniához. Igy lett Gambelli Klára Görgei Artúr törvénytelen lánya, akit mint fogadott gyermeket István vett magához, miután az ő házassága Mokry Emmával úgyis gyermektelen volt. Igy, mikor Artúr 1867. nov. 3-án hazatelepül, előbb István lakásában jön össze a család. Etelkáék nem is sejtik, hogy a 3-4 éves fekete hajú kislány, István fogadott gyermeke valóban az ő vérük. Szegény kis Klára kálváriája azonban még nem ért véget. Hogy 1869-ben elhalt Emma, István felesége, az özvegy ügyvédet “férjül vette” a néhai Návay Sándor földbirtokos temperamentumos özvegye, Dedinszky Aurélia, akit a családban csak Rélinek becéztek. Valóban, az asszony kérte meg a kezét Istvánnak, jogot formálván hozzá, mivelhogy Emma a halálos ágyán rábízta, mintegy ráhagyományozta az urát. A két család ugyanis régi jó viszonyban állott egymással, így Réli 4 gyermekével együtt (Lenke, Erzsébet, Emil, Jolán) István immár 5 gyermek nevelőapja, s még bátyjáróI is, annak családjáról is gondoskodik. Réli, hogy Istvánnak a kedvébe járjon, (de Artúrhoz is gyengéd szálak fűzték), a kis Klárát adoptálta, s (Kéri Edit szerint) Návay Klárára ujrakeresztelték. Idővel aztán – hogy István vagyona jelentősen gyarapodott, Réli – féltvén gyermekei örökségét -, igyekezett kitúrni a “kis lelencet”. Így Klárát visszakeresztelték Gambellire. (Állami anyakönyvezés nálunk csak 1895-től van, azelőtt az egyházi anyakönyveket lelkészek vezették, bemondás alapján, úgy-ahogy.) Hogy e harmadik keresztelés (visszakeresztelés) mikor volt, azt az idők homálya fedi. Mindenesetre Klára 1900-ban (33 éves korában) mint Gambelli Klára ment feleségül Görgey Gusztáv budai járásbíróhoz , azaz szolgabíróhoz. Addig pedig István házában, illetve gondozása alatt nevelődött. Feltehetően intézetben tanult, tanítónő lett, mert Artúr „mint elhalt tiszttársa gyermekét” nevelőnőnek ajánlotta az 1897-ben megözvegyült unokaöccsének, Kornél fiának, Gusztávnak. Görgey Gusztáv (1864–1952) 3 kislányának (Erzsébet, Ida, Emilia) alkalmasint akadt konfliktusa a “művelt tanítónőnek” (Artúr jellemzései), mert többször kellett magában bizonygatnia, hogy “vagyok én olyan Görgey, mint maguk!”, de persze csak magában, mert a származását már sejtette (tudta?), de nem beszélt róla. (Ő sem.) Az özvegy szolgabíró is megszerette a (feltehetően) szemrevaló nevelőnőt, s mi sem természetesebb, szerelembe édesedtek egymással. E szerelemnek egy fiúcska lett a gyümölcse, aki a keresztségben a Ferenc nevet kapta. (Kéri Edit tőle kapta/kaphatta a származására vonatkozó dokumentumokat), 1978-ban halt meg Amerikában. Ezt hallva, a nagybácsi Visegrádra idézte maga elé unokaöccsét: “mit hallok beszélni? Egy tiszta lány becsületét tönkretetted!” E zárt ajtók mögötti lelkifröccsnek az lett az eredménye, hogy Guszti 1900-ban az oltár elé vezette Gambelli KIárát, akinek keresztlevelét éppen ez alkalomra szerezték be afféle „bemondásos alapon, emlékezetből. Így állhat Görgey Gusztáv (1970-1958), toporci sírkövén a felírat eképpen, hogy „Görgey Gusztávné Jóny Eufémia, mh. 1897, és Görgey Gusztávné Gambelli Klára mh.1922-ben, 55 éves korában.” Ez adatok szerint Klára valamikor 1867-ben születhetett, s Artúr klágenfurti kalandja 1866-ban eshetett meg.