A tájházat Panyik Ferencné építtette, a családfa szerint hat nemzedék élt a házban, főleg nagycsaládosok. Az utolsó lakó 1982-ben hagyta el az ekkor már műemlékké nyilvánított épületet. A járási nemzeti bizottság vette meg a házat, és a törvények értelmében a múzeumot bízta meg a tájház gondozásával.
A nyerstéglából készült, fehérre meszelt, nyeregtetős, nádfödeles épület utca felőli részét 1963-ban nyilvánították műemlékké. Akkor készült el az ország műemlék épületeinek összeírása. A tájház az elsők között került a népi műemlékek közé. A ház hátsó része, amelyet 1969-ben gazdasági helyiségekkel bővítettek, ma sem műemlék. A tájház díszes oromzatán az építés dátuma és a tulajdonos neve mellett kézzel festett virágdíszítések vannak. A tájház alaprajza részben különbözik a környékre jellemző építészettől, pince és padlás is nyílik a tornácáról. A lakórész első három helyiségében a népi enteriőrt bemutató kiállítást rendezett be a múzeum akkori néprajzkutatója, Szanyi Mária, az épület rekonstrukcióját Pekarovič György irányította. Az utca felőli deszkapadlós helyiségben 19. század végi, 20. század eleji városias jellegű berendezés van. A mennyezet kézzel festett motívumai arról tanúskodnak, hogy a helyiséget tisztaszobának építették.
Taksonyon is nagy hatással volt a lakosság összetételére a kitelepítés és a lakosságcsere. Az itteni családok helyére főleg a dél-alföldi Tótkomlósról jöttek családok, amelyek magukkal hozták használati tárgyaikat és bútoraikat. A hátsó szoba berendezése az alföldi családoknak állít emléket.