„Az egykori szepesi prépostság székhelyén, Szepeshelyen a székesegyház történeti érdekű falképet őriz. Értékét emeli, hogy pontos évszámmal is el van látva. A múlt század közepe táján fejtették ki a mész alól s nyomban utána restaurálás címén át is festették.
A székesegyház északi oldalának bejárata fölött, az ornamentális keretbe foglalt kép Róbert Károly koronázását örökíti meg. Középen, drágakövekkel kirakott románkori trónuson Szűz Mária ül, aranyszegélyű bíbor ruhát rejtő kék palástban, frontális helyzetben. Ölében a gyermek Jézussal, aki Ipolyi szerint az esztergomi Bakács-kápolna kegyképének hasonló alakjára emlékeztet. A Madonna jobbjával Szent István koronáját helyezi a térdeplő Róbert Károly fejére. A király fölül hímzett szegélyű kékes-zöld ruhát visel. Mögötte kardhordozója, a feje fölött látható felirat szerint Franciscus de Sempse, Semsey Ferenc szepesi alispán és kamarás térdel, s jobb kezében díszes kardot tart. A tróntól balra ismét két térdelő alak foglal helyet, kilétük szintén a fejük fölött olvasható feliratból tűnik ki. Az első Tamás esztergomi érsek; fején aranyszegélyü püspöksüveg, vállairól bíborszinű palást omlik le, két kezével a koronát nyújtja Szűz Máriának. Mögötte tonzurás, kámzsás alak, Henrik szepesi prépost, kezében az országalmával. Az érsek és a prépost között néhány soros Mária-himnusz olvasható. Belőle megtudjuk, hogy e falkép Henrik prépost megrendelésére készült 1317-ben:

Ad te pia suspiramus
Si non ducis deuiamus
Ergo doce quid agamus
Virgo mei ét meis miserearis
Anno domini MCCC decimo septimo.
Henricus prepositus fecit istud opus inpingi.

(Hozzád, kegyes Szűz, fohászkodunk,
Ha nem vezetsz, eltévedünk,
Oktass tehát, mit tegyünk
Könyörülj, oh Szűz, rajtunk.
Az úrnak 1317-ik esztendejében.
Henrik prépost festtette e művet.)

A kompozíció felső részén, annak egy negyedét kitevő indadíszítésű friz fut végig, amely a Límoges-ban gyakran előforduló, rézbe ágyazott, sajátos email mustrára emlékeztet. Az indák befelé kunkorodó végein egy-egy kis virág nyílik.
Az alatta látható s valószínűleg a térdelő alakokra vonatkozó emblémák, illetőleg a Róbert Károly mögött emelkedő Anjou liliomos, perspektivikusan megrajzolt pajzs, Divald szerint későbbi festő műve lehet. Merklas helyesen jegyzi meg, hogy ezek nem címerpajzsokként, hanem a megfelelő alakok attribútumaiként fogandók fel.
Ipolyi a Magy. Tud. Akadémián 1864. január 23-án tartott emelkedett beszédében ismertette e falképet, s ekkor elfogadhatóan vázolta annak történeti hátterét is. Az Árpádház kihalásával az országot széthúzó, pártoskodó főurak vették hatalmukba. Az Anjou-házból származó Róbert Károly csak véres csaták árán tudta az oligarchákat megtörni s magának a királyi tekintélyt megszerezni. Trónja megszilárdításában nagy részük volt a hű szepesi szászoknak, akik utolsó harcában, Csák Máté és az Omodék ellen, 1312-ben a rozgonyí csatamezőn is mellette küzdöttek. E döntő győzelem után koronázták meg Róbert Károlyt végérvényesen Szent István koronájával. Nagyon valószínű, hogy a koronázási szertartásokban a szepesieknek is fontos szerepük volt. Ennek az emlékét örökíti meg a szepeshelyí freskó. Keletkezésének közelebbi okára a szepesi káptalan egyik oklevele vet fényt. E szerint a király 1318-ban személyesen meglátogatta a Szepességet, ahol nagy ünnepléssel és pompával fogadták. Hihető tehát, hogy Henrik prépost a falkép megfestetésével is hódolatát akarta királyának kifejezni.
Péter András, Ipolyi Arnold véleményével egyezően erős sienai hatást vél látni e freskón. Mesterét Simoné Martinivel hozzák kapcsolatba. Ipolyi egyenesen arra céloz, hogy Simoné iskolájából kikerült olasz művészszel van itt dolgunk.
E felfogás azonban téves. A síenai festők müveinek beható tanulmányozása Gerevich Tibornak a nézetét igazolja, amely szerint a szepeshelyi falképnek a sienai vagy akár az olasz festészethez vajmi kevés köze van. Formanyelv tekintetében egyenesen szembeszökőek a különbségek a sienai mesterek s a szepeshelyi festő műve között. A sienai Madonnák arca kevésbbé telt, szemük keskenyebb, mandulavágású. A szepeshelyi Madonna arca kerek, szemei gombszemek, szemöldökei íveltebbek s magasabban vannak a szem fölé rajzolva, mint Sienában. E kerek arcábrázolás különben jellemző lesz a magyar festészetre, különösen a XV-XVI. században. Az orr és száj közti távolság viszont kisebb a mi Máriánkon, mint a sienaiakén. A bambino Szepeshelyen vézna, Öreges; Sienában gömbölyded, élettel teli, göndör fürtű. Hasonló eredményre juthatnánk a többi alak formai elemzésével. S ha van is egy-egy apróság a szepeshelyi falképen, ami Sienára emlékeztet, mint például a hosszú ujjú kezek, a ruharedőzés, az is értéktelenné foszlik abban a kvalitásbéli különbségben, amely e műalkotások közt fönnáll. Technikai tudásban festőnk mélyen alatta áll a sienai színvonalnak. Hol vannak itt a síenaiak lágyan omló ruharedői, átszellemült kifejezésű, nemes arcábrázolásai!
Magának a kompozíciónak, a kép elrendezésének az alapján sem szabad túlságosan messzemenő következtetéseket levonnunk. Szűz Máriának és a gyermeknek trónuson való ilyen ábrázolása valamely nagyobb kompozíciónak a középpontjában stereotyp jelenség a középkori festészetben. Mind az olasz, mind a német művészetben néha meglepő analógiákra bukkanhatunk. Mintha a gesz-tusokat, ahogyan a Madonna gyermekét tartja s magának a kis Jézusnak a mozdulatait egymásról másolták volna le a különböző mesterek. Ennek a magyarázata legtöbb esetben nem annyira a kölcsönhatásokban, mint inkább a közös, bizánci ikonográfiái és morfológiai forrásban rejlik.
A szepeshelyi festőt vezérlő eszme, a királyi hatalom isteni eredetének bemutatása pedig magyar földön is nagyon jól megfogamazhatott, nem kellett ahhoz nápolyi vagy síenai inspiráció, hiszen királyaink Szent István óta a Szűzanya pártfogása alatt állottak.
A keskeny gótikus keretbe foglalt kép helyi, magyar mesterre enged következtetni. Magyarságára vall alakjainak ruhaviselete, arctípusa; provinciális jellegét viszont a formák merevsége, sokszor esetlensége mutatja. A kompozíció ínternacionális vonatkozásai azt igazolják, hogy mestere a korabeli külföldi művekkel is ismerős volt. Feltehető, hogy a szokásnak megfelelően, tanulóéveit külföldi vándorlással töltötte.”