Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 29.

Szászpelsőci Szent Katalin templom

Szászpelsőci Szent Katalin templom

Korponától ÉK-re, 10 km-re fekszik Szászpelsőc község. A szász telepesek által lakott községet már 1256-ban és 1332-ben említik. Mezővárosi jogokat kapott, de azzá nem fejlődött ki soha. 1419-ben Zsigmond király megerősítette a település kiváltságait. A falu Szt. Katalin tiszteletére szentelt templomának építése a 13. század első felére tehető. Az itteni plébániát 1254-ben említik. A török veszély megnövekedése miatt az 1578-as országgyűlésen elrendelték a templom megerősítését, majd 1585-ben tovább bővítették és erősítették. A vastag védőfallal körülvett templom a környék egyik jelentős erődítményének számított. Anyakönyvét 1680-tól vezették. Ebből kitűnik, hogy 1702-ben a protestánsok kezében volt, de 1710-ben már ismét katolikusok miséztek benne. 1826-ban a torony tetejét kellett kijavítani, düledező szentélyét pedig 1827-ben vaskapcsokkal erősítették meg. Az egyhajós, támpillérekkel erősített, félköríves szentélyű templomot a 18. és 19. században részben átépítették.
A tornyon, a kapuzaton, és egy-egy közelmúltban helyreállított ablakon román-kori részletek láthatók. A szentély félkörívű keresztboltozatának kőbordái díszes vállkövekből indulnak. A szentély É-i falába vágott csúcsíves ajtó vezet a három lépcsővel mélyebb, dongaboltozatos sekrestyébe. A templom 16. századi eredetű, visszabontott, bevakolt erődfala 1 méter vastagságú, belső oldalán kb. másfél méter magas. É-i, külső oldalán, az omladozó vakolat alól előtűnik az eredeti, régi kőfal. A kerítőfal ÉNy, É-i és K-i oldalán jól követhető a valamikori védőárok nyoma. Az árok napjainkban 6-8 m széles, és a jelenlegi terepszinthez képest 2-3 m mély. A kerítőfal DK-i, D-i, és DNy-i oldala mentén az árkokat feltöltötték, azonban a DK-i oldalon még utalnak rá némi halvány nyomok. Az erődfalon kívül, a fal É-i és K-i oldalán kb. 5 m x 3 m-es, félkör alakú plató található, melyen valószínűleg gerendákból összerótt földbástya állt egykor.

Kategóriaépület, építmény
TelepülésSzászpelsőc [Sása]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapot
GPS48.433406, 19.130891
Pontos helyszín, címSzászpelsőc - Sása
Készítés időpontjaa 13. század első fele
Készíttető neveismeretlen
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okaegyházi tevékenység, védelmi
Felirat-
Gondozását felügyelikatolikus egyház
Forrásinformációkhttp://www.varak.hu/Pozoruhodnosti/index/2717-Szaszpelsoc-templom/
Rövid URL
ID19532
Módosítás dátuma2018. május 22.
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (3)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (8)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (9)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (10)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (11)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (12)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (13)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (15)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (16)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (17)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (19)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (21)
szaszpelsoc-szent-katalin-templom (22)

Hibát talált?

Üzenőfal