Pongrácz Zoltán emléktábláját születésének 100. évfordulóján leleplezték le, 2012 március 3-án, a háborús emlékmű melletti iskola falán. A Diószeg városa által készíttetett emléktábla Mag Gyula szobrász alkotása.
Pongrácz Zoltán a hazai elektronikus zene legelső alakja volt, több nemzetközi díj nyertese, a Zeneakadémia első elektronikus zenei professzora. A zeneszerző, karnagy Pongrácz Zoltán Diószegen született 1912. február 5-én. Tanulmányait 1930 és 1935 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán Kodály Zoltán növendékeként végezte, majd Bécsben Rudolf Nilius, Salzburgban Klemens Krauss karmester-növendéke volt. A Berlini Humboldt Egyetemen összehasonlító zenetudományt, az utrechti Holland Királyi Egyetemen elektronikus zenét tanult G. M. Koenig tanítványaként. 1940/4l-ben a budapesti Operaház korrepetitora, 1943 és 1945 között a Magyar Rádió karnagya és zenei rendezője, 1954-től 1964-ig a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, 1975-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán elektronikus zeneszerzést tanít. Az Elektroakusztikus Zenei Nemzetközi Szövetség egyik alapító tagja. 1992 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Életének 95. évében, 2007. április 3-án hunyt el Budapesten.

1966-ban írta meg első elektronikus művét, ami egyben az első magyar elektronikus szerzemény is. A Kryptothesiphon című számot még hangszalagra rögzítette. Nem csak ezen a téren volt úttörő, hiszen ezt követően ő nyitotta meg az ország egyetlen magán stúdióját is, ebből lett 1975-ben a Magyar Rádió elektroakusztikus terme.
1972-ben Csehszlovákiában díjat nyert kategóriájában, a Maríphonia című portréjával, amit felesége hangja és teste ihletett, ez a módszer egyébként egész későbbi munkásságára jellemző maradt. 1975-ben adta első koncertjét, tehát ha szigorúan véve nézzük, akkor február 28-a a magyar diszkózás születésnapja.
Azért harcolt, hogy bevegyék az elektronikus zenét az Akadémián oktatott fakultatív tárgyak közé. Végül sikerült keresztülvinnie elképzelését és húsz éven át oktatta a feltörekvő fiatalságot, sőt még egy tankönyvet is írt Az elektronikus zene címmel 1980-ban. 2007-ben hunyt el 95 évesen, másnap be is zárt a Rádió elektroakusztikus részlege. Talán ez mutatja leginkább, hogy mekkora szerepe volt a hazai elektronikus zenei élet kialakulásában és népszerűsítésében, de azt is bebizonyította, hogy valójában az elektronikus zene nem más, mint a komoly művek, operák, zenekari művek egyik alága, sokkal inkább művészet, mint amennyire annak tartják.
Díjak, elismerések: Ferenc József-díj (1939), Mesteri fokozat GMEB-UNESCO (1988), Francia Euphonies d’or (1989), Érdemes művész (1992), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992), Erkel Ferenc-díj (1996), Vox electronica (Magyar Rádió, 2000)
Fő művei:
Operák – Odysseus és Nausikaa, Az utolsó stáció,
Oratóriumok és kantáták – A Teknőkaparó legendája, Út omnes unum simt, Missa solemnis Buda expugnata, Kossuth kantáta, Apollón Mozagetész.
Zenekari és hangszeres művek – Szimfónia, Három zenekari etűd, Pastorale, Gamelán zene, Három improvizáció ütőhangszerekre és zongorára, Három bagatell ütőhangszerekre, Magyar régiségek
Elektroakusztikus művek – Mariphonia, Madrigál, Tizenkét körszalag, 144 hang, Bariszféra, Szukcesszív és poláris kontrasztok, Egy Cisz-dúr akkord története.
Elektronika és hangszeres zene – Szaxofonverseny, Cimbalomverseny, A balgaság dicsérete, Szatíra bariton szólóra és vegyeskarra, Közeledni és távolodni (elektronikus hangdráma Gerhard Rühm szövegére).
Könyvek – Népzenészek könyve, Mai zene, mai hangjegyírás (1971), Az elektronikus zene (1980)