A jelenlegi emlékmű helyén 1734-ben, a vezekényi csata után 82 évvel Esterházy Imre esztergomi nagyprépost (1740 és 1763 között nyitrai megyéspüspök) egy háromélű, gúlaalakú, homokkőből készült emlékművet állíttatott, melynek magassága 3,792 méter volt. A gúla mind a három oldalán latin nyelvű szöveg volt vésve. Az évek során azonban az emlékmű, bár többször próbálták renoválni, tönkrement.
A millennium évében, 1896. augusztus 24-én avatták fel az emlékmű lépcsős szobortalapzatát. A talapzaton latin szöveg hirdeti a csata eseményeit, magyarul a család emlékállítási szándékáról olvashatunk. A talapzat homlokzatát a jellegzetes Eszterházy-címer díszíti, a koronán álló koronás griff, amely felemelt jobbjában görbe kardot, baljában három rózsát tart.
Az oroszlánszobor elkészítésével a fiatal (alig huszonhárom éves) Markup Béla (1873 – 1945) szobrászművészt bízták meg, akinek legismertebb díszítő szobra a Parlament főbejáratát őrző két oroszlán. Az Esterházy család megbízásából készült bronz oroszlánszobrot, amint töri a törökök zászlaját s harci díszeit 1897. május 12-én leplezték le ünnepélyes keretek között.
A szobrot a budapesti Schlick-féle Rt. gyárában öntötték.
A monumentális alkotást 2013 szeptemberében vandálok ledöntötték a talapzatáról. Megpróbálták szétfűrészelni és anyagát értékesíteni, de mivel ez nem sikerült nekik, otthagyták. A szobor azóta Ladislav Sabo galántai szobrász-restaurátor műtermében megújult és 2016 januárjában visszakerült eredeti helyére. Ez a Felvidék egyetlen, a törökellenes harcok idejéből fennmaradt emlékműve.
1652. augusztus 25-én Vezekény mellett egy keveset emlegetett török-magyar összecsapásra került sor. A csata önmagában tulajdonképpen nem is jelentős, hiszen a részt vevő seregek mérete szerény volt, s a török megszálláson sem változtatott semmit az ütközet kimenetele. Egy valami azonban mégis különlegessé teszi: az Esterházy családnak négy tagja is elesett itt, s ehhez hasonlóra nem sok példa akad a magyar történelemben.
Maga a csata a korban megszokott menetrend szerint zajlott. Bár Vezekény kívül esett a hódoltság területén, különböző nagyságú, és minőségű török csapatok azért gyakran betörtek a megmaradt Magyar Királyságba egy-egy rablóhadjáratra, kifosztva, felégetve egy-egy környék falvait. Ebben az esetben is hasonló eseményekre került sor.
A csata lefolyásáról egymásnak némileg ellentmondó információk vannak csak. Az biztos, hogy az ellenállást a rajkai születésű Forgách Ádám érsekújvári főkapitány igyekezett megszervezni, s az is, hogy a jelentős túlerővel szemben nem akarta megkockáztatni a támadást. Ehelyett azt tervezte, hogy elvágja a visszafelé tartó törökök útját. Forgách ráadásul egy olyan jelentést is kapott, miszerint a törökök a Teszér melletti táborukban néhány száz keresztényt tartanak fogva, ami nyilván még inkább cselekvésre ösztönözte. Parancsba adta tehát egy szekértábor kialakítását, megállítandó a várható török rohamokat. A vállalkozásban részt vevők létszáma bizonytalan. Ha hinni lehet Simon Reninger későbbi császári isztambuli küldött feljegyzéseinek, körülbelül 600 magyar katona mellett, 150 német lovas, ugyanennyi gyalogos, és szintén ugyanennyi hajdú indult el. A török portyázók száma legfeljebb 3-4000 fő lehetett. A beszámolók alapján meglehetősen véres csata bontakozott ki. Egy sikertelen kezdeti magyar lovasroham után Forgách katonái sokáig hősiesen védekeztek, míg végül a kürasszírok (vértes lovas katonák) támadása megtörte a törököket. Mustafa vezér néhány óra alatt nagyon súlyos veszteségeket szenvedett. Reninger szerint több magas rangú török is elesett, köztük a hatvani bég, ill. több aga is.
Ami az Esterházyakat illeti, odaveszett Esterházy László, Esterházy Ferenc, Esterházy Tamás és Esterházy Gáspár. Amit a leírásokból tudni lehet, hogy László több sebből vérezve, végül egy fejsérülésbe halt bele, míg Ferencnek egy török levágta a fejét. A négy elesett fiatalember közül egyébként kétségkívül László volt a “legnagyobb név”. A mindössze huszonhat éves fiú ekkorra már császári kamarás, magyar királyi titkos tanácsos és pápai főkapitány volt, nagy jövő előtt állt tehát. A négy nemes halála egyes feljegyzések szerint olyan zavart okozott, hogy a magyarok be sem fejezték a csatát, a területen a taktikai vereséget szenvedett törökök tovább fosztogathattak.
A csatában elesett Esterházyakat nagy pompával 1652. november 25-én temették el Nagyszombatban. A négy Esterházy fiú temetése alkalmat adott a családi reprezentációra, annak kidomborítására, hogy a pogány török elleni harcban egyetlen főúri család sem hozott ekkora áldozatot. A három hónappal a csata után lezajlott fényes temetésre Nagyszombatba gyűlt a magyar főnemesség színe-java. “Vörös posztóval földig béborított” társzekereken érkeztek a koporsók, amelyet Esterházy Pál naplója szerint mintegy 5 ezer lovas vitéz kísért. Őket fáklyás siratók követték, panaszos hangon énekelve. A koporsókat az Esterházy Miklós által emelt nagyszombati jezsuita templomban ravatalozták fel. Az oltár előtt pazar castrum doloris (szó szerint: a fájdalom vára) magasodott, ez fából és papírmaséból alkotott, díszletszerű építmény volt, oszlopokon nyugvó baldachin, a főúri temetések elmaradhatatlan kelléke. A csanádi püspök latin, a pécsi püspök magyar nyelven magasztalta az Esterházy fiúk hősies önfeláldozását, majd a gyászzene búgó hangja mellett, sorra a családi kriptába eresztették a négy ónkoporsót.