Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 28.

Lengyel Ferenc református lelkész síremléke (Balogvölgy)

Lengyel Ferenc református lelkész síremléke (Balogvölgy)

Lengyel Ferenc (1836-1892) a jónevű rimaszombati Lengyel családból származott. 1877-ben Sajókesziből került Uzapanyitra. Felesége, György Julianna 1892 januárjában hunyt el, ő pedig májusban. Két árva kislányt hagytak itt. Az ő helyére jött lelkésznek Szűk Gyula.

Sirja ledőlt. A sirkő felirata olvashatatlan. Családi viszonya Lengyel Ábrahám (1839-1907) körjegyzővel kutatásra szorul.

A halálhíréről Pósa Lajos nemesradnóti református lelkész számolt be a Sárospataki Református Lapokban:

Május 1-én, reggeli fél 10 órakor, épen midőn megkondúltak az imára hívogató harangok, akkor hagyta ott az ég felé vágyódó lélek összetört porsátorát, — mintha csak ez ismerős hangok szárnyain repült volna el égi honába. Midőn a megújult természet először ölté magára májusi ékes köntösét: akkor köszöntött be ő hozzá a halál komor tele, — mintha csak azon éles ellentét súlya alatt tört volna ketté életének fája, mely az ő kínos vergődése s a nevető természet képe között, e tavaszi reggelen beállott.
Egy oly férfiú dőlt ki soraink közűl Lengyel Ferencz uzapanyiti lélkésztársunkban, kinek a földi örömből, boldogságból nagyon is kevés, a szenvedésből, tusakodásból pedig — kivált élte végén — nagyon is sok jutott osztályrészül. 56 évet élt, de csak az utolsó egy év alatt többet szenvedett, mint tíz más egy hosszú életen keresztül. Gyenge, beteges test-szervezete úgyszólván állandó fészke volt a kínzó fájdalmaknak; a miért is ritkán lehetett az ő homlokán látni a jó kedv derűjét; ritkán lehetett hallani, hogy egy-egy tréfás szó elröppent volna ajkairól; de ritkán azt is, hogy a keserű panasz, elégületlen zúgolódás kitört volna a zaklatott kebelből. Tűrt békén, szenvedett szelíd önmegadással.
A testébe adatott szúró tövisek elzárták előle a társas élet örömeinek forrását is, s ő szerényen elvonulva kisded hajlékába, végezte a rábízott munkát csendben, zajtalanúl, de odaadó buzgalommal és hűséggel. Mint lelkész — testi gyengeségei dacára is — igyekezett megfelelni azon magasztos kötelességnek, melyet egy — sok tekintetben zilált viszonyok közt levő — gyülekezet vezetése, gondozása vállaira rakott. Mint ember jószívű, szelíd lelkületű, páratlanúl szerény. A ki házának vendége volt olykor-olykor, tapasztalhatta, hogy az a szív, mely szeretetével nem szokott s nem tudott kérkedni: tudott melegen érezni; az a lélek, mely nem vágyott magasba repülni: tudott a jóért, nemesért hevűlni. Mint férj és családatya gyöngéd, övéit imádásig szerető. Családi élete volt az a kis világ, hol lelke fel-felderűlt, a testében dúló fájdalmak dacára is, mint a felleg közűl kiszabadúlt napsugár; de ennek a kis világnak kék ege is elborúlt negyedfél hónappal ezelőtt, hogy többé ki se derüljön ő felette soha.

A különben is gyenge szervezetű férfiút egy év előtt kisebb fokú szélhüdés érte, mely teljesen képtelenné tette lelkészi tisztjeinek teljesítésére, s csak néha-néha hagyhatta el kórágyát is. Volt egy gondos, hű ápolója: jó felesége. Azonban az isteni bölcseségnek tetszett az ő szelíd szolgáját még erősebben is megdorgálni! Azt az önfeláldozó nőt, azt a hű feleséget ez év január 15-én kísértük ki a temetőbe. Influenzából fejlődött tüdőlob oltotta ki életét!
A jó nő elvesztése végkép összetörte aztán testben, lélekben egyaránt. Ettől fogva már csak halálvergődés volt élete. Lelkére sötét homály borúit, mely miatt nem láthatta tisztán az eseményeket, annyira, hogy nejének halála is sokszor hihetetlennek tűnt fel előtte. így vívódott, tusakodott a beteg lélek, keresve enyhűletet; keresve fénysugárt a sötétben, míg nem az május elsejének reggelén, besütött hajléka ablakán, — eljött a jóltevő, a megváltó halál!

Temetése e hó 3-án délután ment végbe. Ott álltak koporsója körül itt maradt övéin, rokonain kívül a lelkészi s tanítói karból számosán ; a tisztviselők, jó barátok serege szép számmal; az uzapanyit-tamásii egyház kicsinyje-nagyja. A koporsó felett Kupái Dénes vályi lelkész mondott gyászbeszédet és imát; beszélvén és imádkozván oly szépen, oly igazán szívből és szívhez szóló hangokon, a hogy még Kupáit is igen ritkán lehet hallani; egyikét mondta el e nemű legremekebb műveinek! A sírnál pedig e sorok írója búcsúzott el a sokat szenvedett pályatárstól.
A boldogúlt 1836. évben, megyénk székhelyén, Rimaszombatban született, az ottani jónevű Lengyel családból, mely család sok derék embert adott már a mi közéletünknek. Iskoláit részint szülővárosában, részint a sárospataki főiskolában elvégezvén, kápláni évei alatt több úri családnál, mint házi nevelő nyert alkalmazást. 1870. évben Sajó-Keszi választotta el lelkészül, majd 1877-ben az uzapanyit-tamásii egyház kereste s nyerte meg bizalmával; itt működött haláláig. Családot még S.-Kesziben alapított; neje, György Juliánna, szintén rimaszombati család sarja volt. Házasságukból három gyermek, egy fiú s két leány származott, kik közűl — a fiú korán elhalván — a két leány van életben, egyik már serdülő korban levő szép hajadon, a másik még 8-9 éves gyermek. A jó Isten viseljen gondot az ő kicsiny árváira!
Ott pihen immár hosszas földi vívódásai után a szelíd jó pásztor sírja ölén. Legyen nyugodalma zavartalan, alvása édes! Pósa Lajos.

Kategóriatemetők, sírkövek, sírhelyek
TelepülésUzapanyit [Uzovská Panica]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapotfelújításra szorul
GPS48.422348, 20.150355
Pontos helyszín, címKözségi temető
Készítés időpontjaismeretlen
Készíttető neveismeretlen
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okaemlékjelhagyás
Felirat... / LENGYEL FERENC / ... / ... / ... / Szül 1838 okt ... / Megh 1892 május
Gondozását felügyeliismeretlen
ForrásinformációkSárospataki Lapok, 1892.5.16., 20. Sz. (11. évfolyam, 1-52. szám) / Pósa Homoly Erzsó, Nemesradnót
Rövid URL
ID24010
Módosítás dátuma2019. február 28.
uzapanyit-lengyel-ferenc (2)
uzapanyit-lengyel-ferenc (3)

Hibát talált?

Üzenőfal