Dobsina r. t. város hazafias közönsége éber figyelemmel kisérte kezdettől fogva azt a nagy országos mozgalmat, melynek az a szép és hazafias célja volt, hogy Kossuth Lajos nevét, emlékét a magyar városok és községek szobrok alakjában örökítsék meg. Különösen a jelen század első éveiben valóságos versenyre kelt a magyar társadalom s a városok, tehetősebb községek egymásután állították fel és leplezték le a Kossuth-szobrokat. Természetes, hogy Dobsina városának lelkes és hazafias közönsége sem maradhatott ki ebből a mozgalomból s mindig erősebben nyilatkozott meg az az óhajtása, hogy Kossuth szobra díszítse a kis város egyik erre legalkalmasabb terét, így történt, hogy az 1906-ik év őszén a város elöljárósága, mint az erre legilletékesebb társadalmi tényező, kezet fogva az egyházak vezetőségével, a két Kaszinóval, továbbá az állami polgári iskolák tanártestületével, meg is indította a kivitel munkáját. A szoborbizottság Hanvay J. Ede polg. isk. igaztó elnöklete mellett megalakult s adakozásra hivta fel a város áldozatkész közönségét, mert az volt a közös óhaj, hogy a szobrot ne a város maga, hanem a lakosság áldozatkészsége hozza létre. Igaz, hogy a szobor így talán kisebb méretűnek ígérkezett, de az volt a vélemény, hogy igy erkölcsi értéke lesz nagyobb. A felhivás nyomán meg is indult a jókedvű adakozás s rövidesen olyan eredményt ért el, hogy a szoborbizottság a szobor elkészítésére Horvay Ede szobrászművészünket hivta fel, aki a felhívásnak engedve a kisebb méretű mellszobrot az 1907. év tavaszára el is készítette. A bizottság a leleplezést 1907. évi június hó 16. napjára tűzte ki a következő meghívó kibocsátása mellett:

MEGHÍVÓ.
Dobsina r. t. város közönsége Kossuth Lajos emlékének szobrot emelt, melynek 1907. évi június hó 16.-án délelőtt fél 10 órakor tartandó ünnepies leleplezésére címzettet tisztelettel meghívjuk.
Dobsinán, 1907. május hó 27.-én
A szoborbizottság.

Sorrend:
1. Délelőtt 9 órakor gyülekezés a Kaszinó Egyesület termeiben s innen d. e. 9 1/4 órakor kivonulás a szobor elé.
2. Himnusz. Énekli a dobsinai alkalmi énekkar,
3. Az ünnepet megnyitja: Poputh Viktor.
4. Ünnepi beszédet mond: Jakab József.
5. A szobrot a város közönsége nevében átveszi: Csermák Sándor dr. polgármester.
6. Győzelmi dal. Énekli az ózdi gyári munkás olvasó-egyesület dalárdája.
7. Ünnepi óda. Irta és szavalja: Szombathy László.
8. Tavasz elmúlt… Énekli a dobsinai alkalmi énekkar.
9. A szobor megkoszorúzása.
10. Rákóczi-induló. Énekli az ózdi gyári munkás olvasó- egyesület dalárdája ugyanezen egyesület zenekarának kíséretével.

A nagy napot, a szoborleleplezés ünnepélyét lázas készülődés előzte meg. Leirhatatlan az az öröm és lelkesedés, amely a lakosság részéről megnyilatkozott. Mindenkinek az volt a vágya, törekvése, hogy az a nap a város életében időtlen-időkig emlékezetes legyen. A lelkesedés különösen akkor érte el tetőpontját, amikor meghallottuk, hogy az ünnepélyen Kossuth Ferenc és Kossuth Tivadar személyesen fognak megjelenni a politikai és közélet szép számú képviselőinek társaságában. A szoborbizottság állandóan munkában volt napokon keresztül s mindent elkövetett, hogy az ünnepély lefolyása méltó legyen a város lakosságának páratlan lelkesedéséhez, de méltó legyen ahoz a tradícióhoz is, amelynek mindenkor hűséges követője volt. Végre a nagy nap is elérkezett. Az egész város zászlódiszbe, virágba öltözött. Zászlókkal, virágokkal, zöld ágakkal, szőnyegekkel voltak díszítve a házak mintegy kifejezéséül annak, hogy e napon mindenkinek nagy ünnepe van. Még a természet is velünk ünnepelt: a kék égboltozaton tenyérnyi felhőfoszlány sem volt látható, mindent átölelt, mindent csókdosott az arányló tavaszi napsugár. Már a kora reggeli órákban talpon volt a város; ünneplő ruhában, ünnepi érzések, hangulatok mellett járták a tereket, utcákat s várták a vonatot, a vendégek megérkezését. Kilenc óra felé járhatott az idő, midőn az állomás felől behallatszó éljenzés jelezte a vendégek megérkezését. Néhány perc múlva a hosszú kocsisor a főutcára kanyarodott, majd megállott a városháza előtt, ahol rövid villásreggeli várta az utasokat, az illusztris vendégeket. Megérkezett az ózdi gyári munkások dalárdája és zenekara is, hogy az ünnepély fényét emeljék s művészetükkel gyönyörködtessék az ünneplőket. A Zrínyi mentés egyenruhás csapat már puszta megjelenésével is egyszerre meghódította Dobsina lakosságát, művészi szereplésükkel pedig felejthetetlen emléket hagytak magok után s a város hálás tiszteletét vitték haza magukkal.
A leleplezési ünnepély a meghivó szerinti pontos időben vette kezdetét s a jelzett sorrend szerint történt annak lefolyása is. Az ünnepi beszéd elhangzása után Kossuth Ferenc intézett pár szót az egybegyűltekhez s megköszönte a város lelkes közönségének magyarságát, tiszta, szent hazafiságát. Az ünnepély után Kossuth Ferenc fivérével és kíséretével a dobsinai jégbarlanghoz rándult ki s a menethez a város lakosai közül is többen csatlakoztak. A barlang megtekintése után itt volt a diszebéd is. Akik bent maradtak, azok a városi vendéglő nagytermében gyűltek össze közebédre. Itt volt velünk az ózdi dalárda is s szebbnél szebb dalaikban gyönyörködtünk egészen a délutáni vonat indulásáig. Természetes, hogy pohárköszöntőkben sem ott, sem itt nem volt hiány. Este 8 órakor táncvigalom volt a városi vendéglő nagytermében, melynek csak a reggeli óra vetett véget. A szobor a bizottság határozata folytán a Kossuth-sétatérnek a városháza felé eső vége mellé került, a legszebb, legalkalmasabb térségre. Előkelő vendégeink a leleplezés alatt a szobor közelében felállított díszsátorban foglaltak helyet, a közönség pedig az ünnepélyt a városháza mellett összeácsolt tribünről nézte végig.

Íme, ez a dobsinai Kossuth-szobor felállításának, leleplezésének rövid története és leírása. Emlékezetes volt ez az ünnepély már azért is, mert az országban ez volt az egyetlen Kossuth-szobor, melynek leleplezésénél Kossuth Lajosnak mind a két fia ott volt. Ezekből az egyszerű sorokból is kiragyog, kimagasztosul a nyelvében részben idegen, de érzésében a kuruc-magyarokhoz hasonló „buléner” népnek tiszta, szent hazafiassága. Mikor most, a Petőfi lelkétől átjárt, átitattot Kiskunságból, a büszke, dacos, akaratos magyarok hazájából visszaszáll a lelkem oda, ahol jó magam is két évtizedet éltem át, úgy tűnik fel nekem, mintha ott tisztább, szentebb, önzetlenebb érzéssé jegecesedett volna ki a hazaszeretet fogalma, a szabadság imádata. Ezt hirdeti, ezt igazolja az a nap is, amikor a lelkek csodás felhevülésében mindenki izzó magyarságáról, a hazai föld szerelméről és a tradíciókhoz való hűségéről tett bizonyságot. Az évek, évtizedek feledtető ködén át is tisztán látom a szoborhoz vonulók csapatát, amikor egy-egy ünnepély alkalmával a dobsinai nép lelke ott, a Kossuth apánk nevének sóhajszerű elröppenése mellett olvadt össze, ölelkezett össze a magyar haza imádatában.
Ma puszta, jeltelen a tér, hová több mint egy évtizeden át minden hajlékból a zarándoklók kitaposott útja vezetett. Egy borzalmas reggelen az állati vadság „diadalmas” munkáját betetőzte, a kegyelet oltárát lerombolta. Magam is láttam, amint a kis szobor napokon át ott feküdt a Dobs patak medrében, láttam, amint a „győzők” vad röhögése kísérte a szemekből kicsorduló könnyeket.
De fátyolt a képre! A Sors kiméletlen, kegyetlen játéka csak szünetel, de befejezve nincs: Petőfi, a magyar szabadság lantosa megírta a „Ledőlt szobor” történetét, mely fertöágyából újra csak régi helyére került vissza. Én hiszem, tudom, hogy az a szobor egyszer még — és talán nem is sokára — szabad magyar földön a mi fölkelő napunk glóriás fényétől lesz körülövezve. Érre az új szoborleleplezésre készülünk, de ott is leszünk!

Horvay János alkotását 1919. június 13-án éjjel a bevonuló csehek ledöntötték. Hosszú hányattatás után 1972-ben Rudabányán került felállításra.
Kalandos történetéről így olvashatunk: „A múlt rendszerben a két “testvéri” szocialista bányaváros szoros kapcsolatban állt. Bányásznap alkalmából a rudabányai delegáció 1972-ben is meleg fogadtatásban részesült Dobsinán. A bankett után, a patakparton, a magán könnyítő magyar delegációvezető, egy földből kilógó tárgyra lett figyelmes. Mikor kiásták, kiderült, hogy a csehek által ledöntött, a helyi magyarok által már fél évszázada elásott Kossuth-szobor került elő. Rögvest berakták egy autó csomagtartójába, és éjszaka áthozták a határon. 1972 novemberében már állt is a szobor a rudabányai múzeum előtt, mint “Dobsina bányaváros ajándéka”.