Jóny Tivadar ügyvéd Iglón született 1817. március 17-én és Miskolcon halt meg 1883. április 3-án; „de Késmárk volt az, hol ifjúságának napjait és nagy részben férfi korát töltötte. Itt a Lyceumban végezte tanulmányait, és Hunfalvy Pál tanúbizonysága szerint a jeles joghallgatók sorába tartozott. Elvégezvén tanulmányait, utazni ment és gyűjtött bő tapasztalatokat. De amit másutt dicsőt és nagyott látott, el nem moshatta ifjúkori benyomásait, és az az emlék, melyet gyermekkorában szivébe zárt, ki nem veszett kebeléből, híven kiséri őt mind végig, …“
Jóny Tivadar „végrendelete 1865-ben kelt s azóta a miskolci ág. hitv. egyház levéltárában őriztetett. E szerint Jóny Tivadar összes vagyonának, mely körülbelől 280,000 f.- tot képvisel, általános örököse a kézsmárki ág. hitv. lyceum… E nemes intézkedés magában hordja a közművelődés felvirágzásáért hevülő kebel érzelmeinek legszebb vonásait. Fő törekvése volt a nemes hagyományozónak a magyarság véghatárán Kézsmárkon a pánszlávizmus agitációinak hatalmas gátat vetni.“
Kivételesen szép és nagyértékű könyvtára 20 ezer kötetből állott, amelyből azonban csak a másodpéldányokat hagyta végrendeletében a miskolci evangélikus gimnáziumra,15 ezer kötet 1884-ben a késmárki evangélikus líceum könyvtárába került.
„A hála és kegyelet érzete inditá a késmárki lyceum nemeskeblű pártfogóságát azon elhatározásra, hogy intézetünk dicsőült Maecenásának, Jóny Tivadarnak földi maradványait a miskolczi sirkertből, hol 6 évig (1889-ig) pihentek, elszállitassanak és a késmárki temetőben helyeztessenek el örök nyugalomra….“ A miskolci exhumálást követően „Márczius 26-án éjjel 11 órakor a koporsó a halottal Késmárkra érkezett s azonnal a templomban az oltár előtt helyeztetett el. Másnap délután 4 órakor a gyászszertartás a templomban kezdődött. A nagy tágas templom teljesen megtelt gyászoló közönséggel. Képviselve volt a városi hatóság, a járásbíróság, az adó- és sóhivatal, a 67. ezred helyben állomásozó zászlóaljának tisztikara, az egyli. presbyterium, a tanári kar, a tanuló-ifjuság teljes számban, az egyházközség tagjai igen nagy számban s a vidéki egyházak igen sok küldöttje. A gyászbeszédet nt. Linberger István lelkész úr mondá magyar nyelven, megható szavakban emlékezvén meg a boldogultnak nagy érdemeiről. A gyászbeszéd után 6 tanár a koporsót a templom előtt várakozó gyászkocsira vitte. A menetet a teljes számban kivonult lyceumi ifjúság nyitá meg, élén az iskolai gyászlobogóval; a tanuló-ifjuság sorai után következett a halottas kocsi, melynek 2 oldalán 6 —6 nyolczad oszt. tanuló haladt a vállon széles atlasz-szalaggal, közvetlen a kocsi után mentek a lyceumi pártfogóság, a tanárok s nagyszámú gyászkiséret. A sírnál a lyc. ifjúsági dalkör megható, szabatos gyászéneke s a lelkész imája után Scliolcz Frigyes lyceumi igazgató és Zvarínyi Sándor tanár mondák el Jóny érdemeit méltató költeményeiket. A lyceumi ifjúság nevében Harsányi István VIII. oszt. tanuló mondott búcsúztatót. A dalkör énekével a gyászszertartás véget ért s a dicsőült hamvait átadtuk az anyaföldnek. A gyászszertartásra való tekintetből a tanítás a lyceumban egész napon szünetelt.“
A Jóny Tivadar sírján emelt emlékoszlop ünnepélyes felavatására még abban az évben, 1889. december 17-én sor került. Az ünnepélyen elhangzott az alábbi vers is:

Zvarínyi Sándor: Jóny Tivadar emlékoszlopa előtt.

A kárpálalja az, a hol születtél,
De délibábos róna az, hol éltél.
Ott hunytál el, de a hála s szeretet
Szülőföldedre hozák hamvvedredet.
S most ime újra eljöttünk sírodhoz,
Most is a hála és a szeretet hoz;
De már többé nem bolygatjuk nyugalmad;
Aludj! pihend ki földi fáradalmad.
Azért jövénk csak Jóny! mert nevednek
Szent helyen emlék-oszlopot emelnek.
Áll már az emlék ; ámde ő magának,
Dicsőbbet szerzett — és az iskolának.
A mi emlékünk por csak és múlandó;
Az ő emléke ércznél maradandóbb.
Mondják, hogy meghalt! Jóny meg nem halhat;
E siri hant csak földet, port takarhat,
De szellemét nem rejti ez magában,
A szellem ott van, az egek honában.
Bár eltemettünk és nem látunk többé,
De nagy munkádban látunk mindörökké.
Mondják bolond volt?! Bölcs volt, megmutatta,
Mert mindenét egy intézetnek adta,
Hogy józan légyen a gondolkozása,
Magyar s protestáns szive dobbanása.
Hazánk s az egyház oltárán áldoztál,
Királyi volt az áldozat, mit hoztál.
Mi nemsokára távozunk e helyről,
Megemlékezvén nemes kebeledről.
De eltávozván, szent esküvést teszünk,
Hogy magyarok és protestánsok leszünk.
Lebegjen őrző angyalként szellemed
Ős iskolánkon, mely édes gyermeked.
Isten veled hát, légy áldva ott alant!
Legyen könnyű a megszentelt siri hant!