A ma Borsiban látható Rákóczi-szobor eredetileg Zólyom főterét díszítette. Talapzatában egy fémtokban helyezték el, 4 ív pergamenre írva a szobor keletkezésének történetét.
A fejedelem és bujdosótársainak földi maradványait 1906-ban hozták Kassára. A korabeli feljegyzés így szól: „A magyar mozdonyvezetők, kik a dicső hamvakat szállító vonatot vezették és így az ünnepségben részt vettek, közvetlenül szemlélhették az igaz kegyelet megható megnyilvánulásait. Látták az örömtüzek kigyulladását a hazai bérceken, látták az örömkönnyek csillogását a szemekben és hallották a fohászokat, melyek a magyarok Istenéhez szálltak. A magyar mozdonyvezetők keblében magyar szív dobog és midőn az ünnepségek végével elmondották kartársaiknak a látottakat és hallottakat, megszületett a szobor eszméje.”
Mihajlovits Sándor, a szegedi Rókus-fűtőház főnöke és Schemmel György mozdonyvezető kezdeményezte a szoborállítást azzal, hogy azt a magyar mozdonyvezetők szövetsége valósítsa meg. Petheő Tivadar, a Magyar Szent Korona alá tartozó Mozdonyvezetők Országos Szövetségének elnöke, miután szűkebb körben tájékozódott, 1906. decemberében az ügyet a szövetségi választmányi ülés elé terjesztette a javaslatot, emit egy emberként elfogadtak.
Vita tárgyát képezte, hogy hol álljon a szobor. Havas Dávid főmérnök, fűtőházfőnök amellett érvelt, hogy a Felvidék olyan városában kellene állnia, melyhez a fejedelmet történelmi hagyományok fűzik, de ahol egyben számos mozdonyvezető állomásozik. Így esett Zólyomra a választás.
Havast és Szenes Pál főmozdonyvezetőt bízták meg azzal, hogy lépjenek kapcsolatba Zólyom város vezetésével. A város kedvező válasza után, Mayer Ede (1857-1908), akadémiai szobrászművész megtekintette a helyszínt és nyomban hozzálátott a szobor megmintázásához. Ezt teljesen ingyen vállalta.
A mintát 1907. február 12-én a mutatták be. Zala György és Telcs Ede szobrászok, a zsűri tagjai, magas színvonalúnak nyilvánították és az ércöntésre az engedélyt megadták. Így a Szövetség csak a 3.500 koronás kiöntési költséget viselte.
Mayer Ede többek közt a budapesti Szent István Bazilika szobrai és domborművei egy részének alkotója, valamint az ő keze munkája a kassai Nemzeti Színház épületének néhány szobra is.
A szobrot 1907. június 2-án többnapos ünnepség keretében leplezték le. Az ünnepélyen részt vett a kormány, a parlament, a hazai vasúti igazgatóságok tagjai, számos külföldi és hazai mozdonyvezető.
A különvonat június 1-jén, 10.00 órakor indult a Keleti pályaudvarról. Délután 3 órakor érkezett Zólyomba. Az ünnepélyes fogadtatás és elszállásolás után este 7-kor ismerkedési estélyt tartottak. 22 órakor zenés takarodó zárta az első napot. Másnap 10 órakor díszközgyűlést tartottak a városháza dísztermében, majd egy óra múlva felvonultak a szoborhoz. 11.30-kor került sor a fejedelem szobrának leleplezésére. Ezt ebéd követte, majd kirándulás Szliácsra, a fürdőbe. A napot társasvacsora és táncmulatság zárta, mely reggel háromig tartott. Akkor indult a vonat a Keletibe, ahová reggel 8 órakor szerencsésen megérkezett. A külföldi vendégek számára 13 órakor ebédet adtak, 17 órakor értekezletet tartottak velük. Az utolsó napon, június 4-én a külföldi kartársaknak bemutatták a főváros nevezetességeit és vacsorával fejeződött be a rendezvénysorozat – áll a korabeli feljegyzésekben.
Balassa Géza (1914-1994) tanár, művészettörténész 1975. júniusában vetette papirosra a szobor további sorsára vonatkozó jegyzeteit:
„1918 után megalakult a sovén Csehszlovák Köztársaság. El kellett tehát mindent távolítani, ami emlékeztetett a múltra.”
A szobor helyére Masaryk-fákat ültettek, melyeket zólyomi fiatalok kivágtak. Szobor-rongálásért ítélték el őket. Bothár Sándor ügyvéd, Petrogalli Oszkár munkatársa hiába érvelt a bíróságon, hogy a fák nem minősíthetők szobroknak.
1921-ben írta Petrogalli Az elpusztított műemlékek c. írását. Idézzünk belőle:
„Egyiptom gúlái, piramisai és szfinxei évezredek óta bizonyítékai eltűnt korszakok és népek nagyságának s nem akadt még olyan ember, aki azok ledöntését javasolta volna, arra való hivatkozással, hogy mindezt a fáraók építették és aki felépítette az a baromi sorban élő, rabszolga nép volt. (…) A francia nagy forradalomnak minden tényét védelmezték. Mentséget és magyarázatot tudtak találni a királygyilkosságra, a tömeges mészárlásokra. A francia nemzet dísze virágát elpusztító testvérháborúkra. De hogy a nép, a hatóságok jóindulatú elnézése és néma hozzájárulása mellett lerombolta XIV. Lajosnak gyönyörű lovasszobrát, annak igazolására mentséget nem tudtak felhozni. Csak magyarázatát adták annak. Magyarázták azzal, hogy akkor már a nép kivetkőzött minden nemesebb érzéséből, elvesztette nyugodt, józan gondolkodását, nem volt már érzéke a szép és hasznos iránt. S bár azok voltak Franciaország urai akiknek ugyanilyen volt a lelkiviláguk, vagy akik politikai céljaik érdekében nevelték ilyenné a népet, ezeknek még nem lehetett meg az erkölcsi bátorságuk, hogy szembeszálljanak a néppel, amikor az az ő tanításuk szellemében cselekszik.
Szomorúan látjuk, hogy most más felfogás kezd itt érvényesülni. A hivatalos hatalomhoz közelálló lapok örömmel, megelégedéssel hoznak mind sűrűbb egymásutánban híreket szobrok ledöntéséről.
Felelőtlen emberek, akik a nyilvánosság elől szerényen visszahúzódnak, lerombolták a dévényi milléniumi szobrot is. Nemsokára rá a zoborhegyi emlékművet juttatták ugyanerre a sorsra. A kassai és lőcsei honvédszobrokat nem hivatalos elemek már régebben elpusztították. Hivatalos segédlettel távolították el Bethlen, Rákóczi, Kossuth szobrokat.A még épen maradt magyar műemlékek eltávolítására a szükséges pénz előteremtéséről – így mondják a kormánylapok – az állami költségvetés gondoskodik. Nem a magyar dicsőségünkre, nemzeti önérzetünkre való hivatkozással követeljük mi műemlékeink sértetlen fenntartását. Tudjuk, hozzá vagyunk szoktatva, hogy ha erre hivatkozunk, választ nem kapunk. De követeljük ezt a kultúra, az emberi önérzet nevében, követeljük a köztársaság demokratikus jelszava alapján. Ha a protestánsok el tudják tűrni azt, hogy templomukban a katholikus vallás igazságait hirdető szobrok, oltár megmaradjanak, ha a pápák Rómája megőrizte, megvédte a pusztulással szemben a pogány Róma műalkotásait, ha a felszabadult spanyolok nem rombolták le a kiűzött mórok emlékműveit, úgy a Csehszlovák Köztáraságnak is legyen meg az erkölcsi ereje, hogy fenntartsa és megőrizze a műemlékeket, még ha azok azt hirdetik is, hogy ez a föld egyszer Magyarországhoz tartozott. A múltat nem lehet eltörölni azzal, hogy annak dicsőségét hirdető emlékeit eltávolítjuk, még kevésbé lehet a múlt emlékeinek ledöntött omladékaira felépíteni a jövőt.”
Balassa Gézát 1943-ban múzeum létrehozásával bízták meg Zólyomban, ahol tanárként működött. A múzeum a következő évben meg is nyílt. Ekkor találta meg teljesen váratlanul a Rákóczi-szobrot a városháza udvarán álló gazdasági épületben, szénába csomagolva a lépcső alatt. Egy városi gazda dugta el. Ezután a zólyomi vár kápolnájába rejtette el, nehogy anyagát aktuálpolitikai szobor elkészítésére használják föl.
A zólyomi várban a szobor egy ideig biztonságban volt, mert annak felújítása Balassa Géza vezetése alatt történt. Ő úgy emlékszik, hogy 1967-ben szállíttatta Fülekre, mert a gimnázium a fejedelem nevét kívánta fölvenni. Az átszállításnál Molnár Zoltán tanárral egyeztetett.
A politikai rendszer lazulása után valóban kiállították a füleki múzeum udvarán, de a szovjet inváziót követően a szobornak ismét bujdosnia kellett. Ekkor jutott Balassa Géza tudomására, hogy Borsi szobrot keres. Balassa Géza fölajánlotta, majd Borsiba szállíttatta és 1969. május 31-én ismét ünnepélyesen fölavatták a szobrot.