A valamikori Hébec település helye ma Deménd határában található. A falu első okleveles említése ugyan 1276-ból való, de keletkezése a 11. századra tehető. Erre utalnak a többszöri lepusztulás után is megmaradt templomának legrégibb, korai román elemei is. Hogy már Szent István idején is templomos hely volt, ez valószínű, építésének a szentségházon ma megjelölt 1023-as éve azonban nem tekinthető hitelesnek. A templom legrégibb részei a tatárjárás után, a 13. század második felében keletkeztek: a félköríves jellegét őrző keleti szentély és a négyszög alaprajzú hajó falai biztosan. A szentély falában található román kori rézsűs ablak, valamint a hajót a szentélytől elválasztó félköríves diadalív is román jegyeket visel. A nyugati homlokzat egyenes záródású, s ha volt is tornya, ez a későbbi lepusztulás után nem épült újjá.

A templom  a gótikus korban való átalakításkor kapta északi oldalon lévő gótikus kapuját, a szentélyben pedig a szentségházat, illetve a leckeoldalon a szent olaj és szentelt víz fülkéjét.

A török időkben Hébec település elpusztult, s nem is építették újjá. A templom egy ideig még állt, állapota azonban egyre romlott. A barokk korban, a hagyomány szerint 1778-ban egy környékén legeltető pásztornak megjelent Szent Ilona, s kérte, hogy a templomot építsék újjá, s a Krisztus keresztjét megtaláló Szent Ilona tiszteletére szenteljék fel. A Simonyi földesúri család felújíttatta a templomot. 1846-ban XVI. Gergely pápa pedig búcsújáró hellyé nyilvánította. Búcsúja Szent Ilona napján, augusztus 18-án van, napjainkban is nagy számban látogatják.

A templomot nemrég megint felújították, ám alaprajzán nem módosítottak, román és gótikus elemeit megőrizték.