Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője
2021. május 17.

Fecsó Pál emléktáblája

Fecsó Pál emléktáblája

Curriculum Vitae

1933. január 2-án születtem Kassán, de tornai születésűnek tartom magam, hiszen pár napos koromtól életem nagy részét itt éltem le. Szüleim pedagógusok voltak. Édesapám az akkori Állami Elemi Iskola igazgatója volt, édesanyám az iskola tanítónője. Gyermekkorom felhőtlennek mondható. Sok szeretetet kaptam, de nem voltam elkényeztetve, nyáron éppen úgy mezítláb szaladgáltam, mint a többi gyerek, s hozzájuk hasonlóan állandóan tele voltam kék foltokkal és zúzódásokkal. Az élet változásaiból, a világ forrongásaiból semmit sem vettem észre. 1938-ban mi is Magyarországhoz kerültünk, az élet nagyot fordult, de az enyém olyan vidám és gondtalan volt, mint eddig. Azt is mondhatnám, hogy két éves koromtól jártam iskolába, már akkor megszerettem a közösséget, ami mai napig is jellemez. A fegyelmet, ha már ott lábatlankodtam, nekem is be kellett tartani, hiszen akkor egy osztályban 50-60 gyerek is volt. Ennek köszönhetően – bár otthon szándékosan nem ösztönöztek – négy éves koromban mér írtam és olvastam. Nagyon szerettem és ismertem az idős falumbelieket, akiktől rengeteg mesét hallottam. Édesapám is sokat mesélt, de ő nem tündérekről és boszorkányokról, hanem a történelemből vett érdekességekkel ejtett ámulatba. Igy egész kis koromban megismertem Zrínyit, Botondot, Lehelt, a kuruckort, ismertem a szabadságharc hőseit, így vált a történelem véremmé, s mai napig táplálja magyarságomat.
Az ötödik elemi elvégzése után Kassára kerültem a premontrei gimnázium első osztályába. A második évet alig kezdtük meg, Horthy dicstelen kiugrási kísérletével befejeződött a tanév, s számomra végleg véget ért a gondtalan gyermekkor.
1944-et írtunk ekkor. December 12-én délután egy pár orosz katona vonult be a községbe, puskalövés nélkül, s utánuk özönlött a rendezettnek nem mondható román hadsereg. Megszállták a házakat, udvarokat, utcákat, sátrakat vertek föl, otthon érezték magukat. Alig lobbantak lángra a tüzek, hogy konzerveiket megmelegítsék, a háztetőkről cserepek hulltak, az üresen maradt zsidó házakból, középületekből, padlásokról megszólaltak a németek fegyverei. A megtámadottak vagtába lövöldöztek, s több kárt okoztak egymásban, mint az ellenségben. A konyhánk megtelt jajgató sebesültekkel. Akkor találkoztam életemben először a halállal, s ismertem meg, hogy mi az a háború. A harcok napokon keresztül folytak, a németek jól befészkelték magukat, s a románok kiszolgáltatott helyzetben voltak. Karácsony előtt megjelentek a német tankok borzasztó pusztítást végezve, a románokat s a kevés oroszt visszavonulásra kényszerítve.
A mi pincénket elöntötte a víz, ezért a parókia pincéjében húzódtunk meg. Voltunk vagy százötvenen. Marharépán, krumplin fészkeltük be magunkat. Az esperesünk is velünk volt, külön kis fülkében húzta meg magát testvéreivel és sógorával. Itt tartottuk a karácsonyi éjféli misét is. Meghittebb, bensőségesebb éjféli misére nem is emlékezhetek. Felettünk szólt a „sztálin-orgona”. Igaz, nagyon közel voltunk akkor a jó Istenhez. Szilveszterkor a németek kitelepítették a falut: menjünk biztonságosabb helyre. Az udvaron futottam keresztül, mikor becsapódott egy foszforos puskagránát. Súlyosan megsebesültem deréktól lefelé. Csak a lábaimon hoszonnyolc seb, négy törés és három repedés volt. Német tankon vittek át a frontvonalon Jászóra, ott volt a legközelebbi magyar katonakórház. Kórházról kórházra szállítottak, s naponta operáltak, szedték ki a szilánkokat, varrták a sebeket. Hónapokon keresztül voltam élet és halál között. A leghosszabb időt Trencsénteplicen töltöttem, itt amputálni akarták a jobb lábamat, de szüleim, kik végig velem voltak, nem engedték. Majd Pozsonyon, Bécsen keresztül a Balaton partjára kerültünk. Itt már civil kórházban kezeltek. Itt éltük meg a második felszabadulást, de ez már nem volt olyan véres, mint az első.
Júliusban már tudtam mankóval járni. Augusztusban indultunk hazafelé. Az út viszontagságait nem írom le. Két hét múlva érkeztünk haza, immár ismét Csehszlovákiába. Házunk romokban hevert, bútorainkat ellopták, de azért lassan megindult az élet. Apám nem reszlovakizált, ezért felvettek bennünket a kitelepítendők listájára. Állandó bizonytalanságban éltünk. Sok családot Csehországba hurcoltak. Engem nem vettek föl a gimnáziumba magyar nemzetiségem miatt, ezért a szlovák elemi iskolába jártam. Szüleim megszervezték a szökésemet, s 1946 nyarán csempészek segítségével átszöktem Magyarországra, nagymamámhoz és két nagynénémhez Budapestre. Itt először általános iskolába, majd gimnáziumba jártam – Kossuth Lajos Gimnázium Pestszenterzsébeten. A postaforgalom megindulásáig szüleimmel alig volt kapcsolatunk. Évente két-három levelet tudtunk átcsempésztetni. 1949 karácsonyán jöhettem haza először látogatóba. Éppen éjféli misére harangoztak mikor megérkeztem.
1950-ben Komáromban megnyílt az első magyar gimnázium, itt folytathattam tanulmányaimat, s 1953-ban érettségiztem. Nagyon sokat köszönhetek annak az iskolának, tanárainak, diákjainak egyaránt.
Érettségi után felvettek a pozsonyi pedagógiai főiskolára önálló magyar szakra. Ekkor már irogattam. 1953-ban jelent meg az első versem az Új Szóban. Közben külső munkatársa voltam az Új Ifjúságnak. Egymás után jelentek meg verseim az Új Szóban, Új Ifjúságban, Szabad Földművesben, Fáklyában, majd a Hétben, Irodalmi Szemlében s a Szlovák Rádió magyar adásában. Magyarországon a Kossuth Rádió és a Miskolci Napjaink irodalmi lap közölte verseimet. 1954 őszén családi okok miatt megszakítottam tanulmányaimat, s haza jöttem. Pedagógiából különbözeti vizsgát tettem. Először helyettesítgettem a járás különböző iskoláiban, majd Tornagörgőre kerültem az akkori Nyolcéves Alapiskolába, ahol magyar nyelvet és történelmet tanítottam. 1958-ban megnősültem, s haza kerültem Tornára, ahol a feleségem is tanított. Ebben az évben jelent meg a Fiatal Szlovákiai Magyar Költők Antológiája, mely nagy irodalmi vitát váltott ki, s csak a Nyolcak Antológiája néven emlegették.
56-os verseim érthető okokból nem jelentek meg az antológiában, de nem felejtették el, meg sem bocsátották. Verseimet továbbra is közölték a lapok, de köteteimet sorra visszautasította a kiadó. Sokáig kellet várnom. Végre 1968 után, mikor szellősebb lett a gondolkodásmód is, elfogadták a kötetet, s 1969-ben meg is jelent Nyugtalanság címen – 70-ben már nem jelenhetett volna meg. Ebben helyt kaptak az 56-os és 68-as verseim is. Nem mind, de ez is elég volt ahhoz, hogy végleg kiessek a „kegyekből”. Ezután már a lapok is jobban megnézték, hogy mit közölnek tőlem. A végén elfásultam. Írni ugyan írtam, bár kevesebbet, s kevesebbet küldtem a lapoknak is, a végén feladtam a harcot.
1978-ban az Új Szó szerkesztőt keresett, jelentkeztem, felvettek. Ott hagytam az iskolát s kelet-szlovákiai szerkesztő lettem. Szerettem az újságírást, annak ellenére, hogy nagyon meg kellett gondolni mit ír le az ember. De ennek is vége szakadt. 1989 nyarán leszázalékoltak, utaznom nem lehetett, így meg kellett válnom az Új Szótól 89 október elsejével, közvetlenül a „bársonyos” előtt. Azóta nyugdíjas vagyok. Az írást azonban folytattam annak ellenére, hogy remélni sem mertem, hogy valaha megjelennek. Baráti rábeszélésre összeállítottam egy kis kötetet saját költségeimen a komáromi KT kiadó vezetője Dr. Szénássy Árpád segítségével, melyet Visszaszámlálás – Margarét címen adtam ki 1998-ban (a Margarét gyerekverseket tartalmaz). Több könyv kiadására már nincs reményem, de az írást nem tudom és nem is akarom abbahagyni.

Kategóriaszobor, emlékmű, emléktábla
TelepülésTorna [Turňa nad Bodvou]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapotjó, karbantartott
GPS48.598683, 20.874584
Pontos helyszín, cím-
Készítés időpontja2013
Készíttető neveCsemadok Tornai Alapszervezete
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okaemlékállítás
Felirat"...könnycsepp voltam / sok-sok zivatarban..." / Ebben a házban élt és alkotott / FECSÓ PÁL / költő, tanár, újságíró / (1933. 1. 2. - 2004. 1. 3.) / Állíttatta a Csemadok Tornai Alapszervezete / 2013
Gondozását felügyeliCsemadok Tornai Alapszervezete
Forrásinformációkhttp://muvtelep.webnode.sk/fecso-pal-eletrajz/
Rövid URL
ID6422
Módosítás dátuma2014. november 24.
Fecsó Pál emléktáblája
Fecsó Pál emléktáblája
Fecsó Pál emléktáblája

Hibát talált?

Üzenőfal