A település a bányavárosok felé vezető fontos útvonalon alakult ki. Első okleveles említése 1245-ből való, az ipolysági premontrei apátság birtoka volt, illetve az apátság birtokolta az itt szedett útvámot. A vámjogból következik, hogy a középkorban mezővárosi rangja is lehetett.

Szent Péter és Szent Pál tiszteletére szentelt temploma a 13. század közepén épült késő román stílusban. A későbbi átépítések miatt a román korból csak a hajó déli falának egy része és két befalazott román ablak maradt meg.

1440 körül jelentős gótikus átalakításon ment keresztül. Az eredeti, nagyon valószínű félköríves záródású szentélyét lebontották és egy poligonális záródású szentélyt építettek helyette. Ezt a szentélyt szép gótikus hálós bordás boltozattal fedték, ugyanakkor kívülről támpillérekkel támasztották meg. A bordázat gyámkövei figurálisak, Szent Pétert és Szent Pált ábrázolják. A szentélynek két, ma befalazott szamárhátíves díszítésű ablaka van, és egy késő gót mérmíves ablaka. Hasonló ablakok vannak a hajó déli falán is.

Gótikus csúcsíves kapu van a nyugati oldalon, a szentélyből a sekrestyébe pedig egy szemöldökgyámos kapu vezet. A szentélyben még látható egy félköríves ülőfülke és egy egyszerű kivitelezésű csúcsíves szentségház.

A templomot 1743-44-ben barokk stílusban átalakították és 1854-ben a nyugati homlokzathoz egy monumentális klasszicista tornyot építettek.