Dúdor István síremléke
Deresken (mai Szlovákia) született 1949. november 11-én. Bacskai Bélánál, Szabó Gyulánál tanult magánúton (1961-1967), 1967-1968 között a Pozsonyi Iparművészeti Középiskolát látogatta, majd a prágai Képzőművészeti Egyetemen végzett 1979-ben, prof. František Jiroudeknél. Művészi kifejezési módját elsősorban a tájképfestésben találta meg, a gömöri táj festőjeként tartják nyilván. Egész életében ragaszkodott közvetlen szülőföldjéhez, de a hétköznapjait intenzíven, nagyon sokat utazva Prága-Pozsony-Budapest között élte le. Munkáit életében nem akarták elismerni, a „számkivetett művész” típusa, akinek kizárólag csak a művészetbe való hite és mély meggyőződése számított. Nagyon sokszor nevezik őt „A földre zuhant gömöri Ikarosz”-nak. Manapság egyre többen kezdik felismerni jelentőségét és mély emberségét. Nagyon fiatalon, Tornalján 1987. június 23-án hunyt el.
Már tanulmányai idején is jelennek meg rajzai és illusztrációi szlovákiai magyar lapokban.
1977-től szerepelt szlovákiai csoportos kiállításokon. Első egyéni kiállítását 1978-ban Dunaszerdahelyen rendezte. A következő évtizedben Szlovákia számos városában, köztük Komáromban, Pozsonyban, valamint Prágában volt egyéni tárlata. Művei megtalálhatók a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában, a komáromi, a rimaszombati, a losonci múzeum gyűjteményében.
Hibát talált?
Üzenőfal