Dr. Greisiger Mihály (1851. december 25., Tátraalja, Szepes m. – 1912. szeptember 10., Szepesbéla)) emberszerető hírében álló orvos szakember, polihisztor – aki életét hivatása mellett többféle tudományágnak is elszentelte. Szepesség őstör¬ténetének lelkes kutatója, aki beírta magát a szepesbélai emberek szívébe. Tizenegy gyermekes földműves család második sarjaként 1851. december 25-én, Tátraalján született. Édesapja id. Greisiger Mihály földműves, édesanyja Faix Mária. Rókus községben 1881. március 1-én házasodott össze a nagyra becsült Lersch család Helén lányával. A házaspárnak négy leánya született – Irma Julianna, Anna Erzsébet, Dorottya Ilona és Edit Marianna Elektra.
Alapiskoláit szülőfalujában folytatta. Középiskolai tanulmányait a késmárki gimnáziumban végezte, ahol 1872. június 26-án érettségizett. Orvos¬tant a Josephinum – Bécsi Orvostudományi Egyetem orvosi karán tanult, ahol 1877. december 8-án doktorrá avatták. Szepesbélán 1878-ban telepedett le, mint gyakorló orvos, ahol 1898-tól, mint a szepesbélai dohánygyár szolgálati orvosa működött. Egészségügyi körzete Poprád városától Gnézda községig terjed, Magurántúlon, Zá¬ron és Javorinán keresztül egészen a mai Lengyelország szepesi községeinek terüle¬téig. 1883-ban városi tisztiorvossá választották. 1885. október 12-én házat vásárolt a Téli utca 23. szám alatt.
Dr. Greisiger Mihály 1880-tól bekapcsolódott a Szepesi Orvos- és Gyógyszerész Egyesületbe, amelynek ülésein elhangzott több előadása. A szepesbélai közélet aktív résztvevője, 1883. január 27-től a képviselőtestület tagja. Mint a Poprád-völgyi vasúti igazgatóság tagja lelkes híve a Szepesbéla – Podolin vonal megépítésének.
Em¬lítést érdemel az egyesületi tevékenysége is. 1880-ban tagja lett a Lövész Egyletnek, bekapcsolódott a Gazdasági Kaszinó ténykedésébe is. Elnöke volt a Szepesbélai Vízelvezetési és Csatornázási Társaság Felügyelő Tanácsának. A városi tisztiorvosi hivatása mellett régészeti kutatásokat is végzett. Néprajzkutatóként a Szepesség néprajzi sajátosságát, ruházatát, nyelvének sokszínűségét, hagyományait és életmódját tanulmányozta. Érdeklődése a természettudományok felé irányult. A Szepesség növényvilágának és állatvilágának tanulmányozásával foglalkozó természetkutató a megfigyelés mellett gyűjtéssel, katalogizálással és rendszerezéssel is foglalkozott. Kutatásai több szempontból alapvétőéit voltak. Figyelemreméltóak a természettudományos cikksorozatai is, amelyek a Magyarországi Kárpát Egyesület évkönyveiben jelentek meg.
Több természettudományi egyletnek és egyesületnek volt a tagja, többek között a Magyar Természettudományi Társulatnak, a bécsi Madártani Intézetnek és 1897-től a Magyar Madártani Intézetnek volt a levelező munkatársa. Buzgó tagja volt a Magyarországi Kárpát Egyesületnek, amelynek sokrétű tevékenysége mellett feladata a természeti kincsek feltárása is. Dr. Greisiger Mihály sokoldalúságát bizonyítja a természettudomány érdekében végzett munkássága. Gazdag régészeti, néprajzi, botanikai gyűjteményei nagy múzeumi értéket képviselnek, ezek része ma is megtalálható a késmárki és poprádi múzeumban. A halak iránti érdeklődést bizonyítják a halakról és a Szepesség halászatáról szóló értékes írásai. 1889-ben alapító tagja volt a Szepesbélai Halászati Egyletnek.
Különösen az archeológia terén végzett kutatásai voltak eredményesek. Hangsúlyt fektetett a feltárt leletek pontos leírására, a tárgyak cédulákkal való megjelölésére. A régészeti kutatások leletei főleg Szepesbéla tágabb területeiről származnak. Említést érdemelnek az 1891. évi feltárásból származó szepesbélai fiatalabb bronzkori leletei. Gyűjteményében ókori és késő római kori leletek is találhatók. Felső-Szepesség területéről származó kerámia, Nagylomnic területéről származó díszített tál és bronzkori csat. Egyedülálló a szepesbélán lelt ómagyar szív alakú kovácsolt bronzöv és Busóc népének 12. és 13. századi kerámiája. Leleteiből említést érdemelnek a vasból készített fokosok, sarkantyúk, kések és nyílhegyek. Dr. Greisiger régészeti gyűjteménye a Tátra alatti sík vidék őskorának alapját képezi.

Régészeti kutatásairól közölt írásai:
Késmark in der Steinzeit, (Karpathen Post, 1890., 25. és 26. szám),
Zur Vorgeschichte unserer Tátragegend, (MKE Évkönyve 1897 és 1901.),
Die Gross-Lomnitzer Burg, (MKE Évkönyve 1896.),
A gánóczi Hradek cölöpépítményeiről, Über die Pfahlbauten des gánóczer Hradek, (Szepesi Orvos-Gyógyszerész Egylet Évkönyve 1906.)

A Szepesség néprajzával foglalkozó tanulmánya:
Kulturhistorisches aus der Tátragegend, (MKE Évkönyve 1897 és 1901.)

Természetbúvár tevékenysége is kiterjedt volt:
Zur Geschichte der Hirsche in der Tátra und deren Umgegend, (MKE Évkönyve 1896.) a tátrai szarvasokról,
Steinhühner, (MKE Évkönyve 1883.),
Die Vögel von Béla und Umgebung, (MKE Évkönyve 1884.) madarakról,
A Magas-Tátra fenyvesei, (Turisták Lapja 1889.)

Dr. Greisiger Mihály 1912. szeptember 10-én hunyt el Szepesbélán. Lányai és utódai, apjuk és nagyapjuk nyomdokaiba léptek, és szintén a természeti tudománynak szentelték életüket. Leghíresebb közülük a középiskolai tanár Győrffy Julianna Irma és férje Dr. Győrffy István egyetemi professzor. Leányuk, Edit 1967-ben a szepesbélai családi házukat az államnak adományozta, amelynek falán 1971-ben emléktáblát lepleztek le. Az épületben 1994. október 29-én megnyílt a Greisiger Mihály Múzeum.
Gondozott sírja a szepesbélai evangélikus temetőben taláható.