A kosztolnai katolikus templommal szemben áll az 1848 évi okt. 28-án vívott kosztolnai csatában elesett honvédek emlékköve. Ezt emelte a hálás utókor kegyelete jeléül azok emlékére, kik készek voltak szeretett hazájuk szabadságáért küzdeni, küzdeni az utolsó leheletig.
A kosztolnai dombokon volt a honvéd tábor, ott folyt a heves küzdelem, melyben Pongrácz Guido, a népfelkelők lelkes vezére is megsebesült, – onnan vonult Komáromba Ordódy Kálmán őrnagy szétvert serege szomorú emlékkel ugyan, de ama hazafias érzülettel áthatva, hogy a haza szolgálatában munkáját folytassa.
Meghatóan festi e helyet jelen kötött beszédke:

Kosztolna mellett.

„Kosztolnát látom s lelkem beborúl a halomnál,
Melyben a honszeretet dísze temetve pihen.
Mennyi remény, vágy, lelkesedés kora sírba felejtve,
Egy, a szabadság, nem szállt le a hantok alá
Nem vala álomkép, a miért küzdöttek apáink:
Él a szabad nemzet hősei sírja felett!“

(Cserei József, 1888. II/1.)

Balthazar Simunich cs. kir. altábornagy jelentése Windisch-Grätz tábornagynak a közte és Ordódy honvédőrnagy serege közötti kosztolnai összecsapásról.
Tíz órakor jelentés érkezett az előőrsöktől, hogy a Ribáritól nyugatra lévő magaslatokon felállított ellenség támadást tervez. Az ott lévő vezérkari részleg által a Nugent-ezred 4 századát, a 33. számú 1/2 üteget és egy szárny lovasságot azonnal az isztebniki kocsma irányába vonultattunk fel közelebbi felderítés céljából. Azt tapasztalták, hogy az ellenség teljesen nyugodtan áll, és semmiképpen sem tervez támadást. A magaslatokat felül mintegy 4-500 paraszt, lövész, a kosztolnai kastélyt pedig hat 3 fontos ágyú és a porosz-gyalogság 4 százada tartotta megszállva, az úton keresztül azonban egy hozzávetőlegesen 400 lépés hosszú, fából vert torlaszt készítettek el egészen a magaslatok oldaláig.
A támadás a következőképpen történt: a Nugent honvédő zászlóalj délben 1 órakor Isztebniken keresztül a magaslatok ellen vonult, hogy átkarolja az ellenség bal szárnyát, miközben a Vilmos honvédő zászlóalj lépcsőzetesen, az úton pedig a Haynau 3. zászlóalj, a Hohenegg 3. zászlóalj, a lovasosztály és két üteg követte.
A Nugent-zászlóalj került legelőször a csatába és mikor már jelentős előnyre tett szert, a derékhad is előrenyomult, amelyet alig hogy lőtávolságba érkezett az ellenséges tüzérség tűz alá vett. A lövések zömében magasak voltak, és csak kevés embert sebesítettek meg. Ezzel szemben a Nugent-zászlóaljnak több sebesültje volt, mivel a többségében karabéllyal felfegyverzett ellenség egészen közel engedte magához a csatárokat. A Nugent-zászlóalj a legtöbb magaslatot rohammal foglalta el. Ennek, valamint tüzérségünk jól irányzott, célzott lövéseinek következményeként a felkelők feladták Kosztolnát: egy részük vadul menekült a Vágon keresztül, amelybe ötvenen belefulladtak, egy másik részük pedig a hegyekbe futott. Az ágyúk azonban a reguláris csapatokkal az úton vonultak vissza. A mintegy 4000 főből álló népfelkelő (a Sándor-gyalogság toborzó parancsnoksága egy elfogott őrmesterének kijelentése szerint) egy kis rész kivételével szétszóródott. Ez utóbbi a reguláris csapatoknál maradt. Amikor az éllel a helységhez értünk, tűz lángolt fel. Valószínűleg maga az ellenség gyujtotta azt fel azért, hogy akadályozzon bennünket az üldözésben. A gránátok azért nem okozhatták a tüzet, mivel a tűz alatt álló hegyhez legközelebb eső első ház, valamint a helység mögötti utolsó ház égett. Nagy fáradsággal és gyorsasággal kellett az ütegeket és a lőporos kocsikat a helységen keresztül vinni, mivel az út mentén álló néhány ház már lángolni kezdett. Az ütközet 2 órakor kezdődött, és 4 órakor Kosztolna már mögöttünk volt, s az ellenséget szétugrasztottuk.
Az ellenség ereje a következő volt: a porosz-gyalogság 4 százada, századonként 150 fő, a Sándor-gyalogság toborzó parancsnoksága, 21 fő Mikovényi hadnagy alatt;
4000 fő irreguláris felkelő, nemzetőrség karabéllyal, parasztok kaszával stb. felfegyverezve a Bakonyi-gyalogság egykori főhadnagyának, Ordódynak a parancsnoksága alatt; négy 3 fontos ágyú Lipótvárról, melyet az ottani helyőrségi tüzérség szolgált ki, és 2 csatakígyó.
A sebesültjeit nem lehet megítélni, mivel majdnem valamennyit magával vitte. Egy őrmestert, 5 közlegényt és mintegy 200 felkelőt ejtettünk foglyul, akiket azonban újból elengedtünk. Több puskát, sok kaszát, stb. találtunk.
Az október 29-i, Windisch-Grätzhez felterjesztett jelentéshez csatolt veszteségi kimutatás szerint a császáriak vesztesége 2 halott, 17 sebesült és 5 eltűnt volt. A jelentés szerint a magyar felkelők az első ágyúszóra szétfutottak, közülük 50-en, más adatok szerint 300-an a Vágba fulladtak.