Felső-driethomai Pettkó János (Felső-Drietoma, 1812. november 11. – Pozsony, 1890. október 20.) császári és királyi bányatanácsos, geológus a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Pettkó Dániel birtokos, megyei táblabiró és Hradszky Krisztina fia. Győrben és Pozsonyban az evangélikus líceumban végezte tanulmányait. Atyja fiát papnak szánta, ezért két évig teológiát is tanult és a papi szigorlatot is letette, azonban gyakornoknak állott be a trencsénmegyei másodalispánhoz. Három évi gyakornokoskodása mellett magáévá tette a jogtudományokat és a magyar, német nyelv mellett megtanulta a franciát is. Jogi vizsgáit Eperjesen tette le.
Hazatérve, 24. évében Selmecre ment, végighallgatta a bányászati és erdészeti tanfolyamot és megtanult angolul, ezalatt ösztöndíjat is nyert. Gyakornoknak rendelték a körmöci kohóhoz, ahol leginkább a kémlészet és fémbeváltás volt feladata. 1842-ben az orvosok és természetvizsgálók Besztercebányán tartott nagygyűlésén is részt vett. Azon időben a bányászat és pénzverés ügyét kormányzó császári és királyi udvari kamara rendeletével Bécsbe hivatott 1 forint napidíj mellett ásványtani előadásokat hallgatni, melyeket Wilhelm Haidinger tartott. Pettkót azonban utasították Loewe Sándor, a pénzverőház igazgatójának vezetése alatt a kémiai laboratóriumban is dolgozni, mivel még az ásványtani előadások alatt kinevezték ellenőrré az aranyidkai foncsorlási hivatalhoz. Ezen állomást azonban sohasem foglalta el, mert előbb be kellett fejezni tanfolyamát és abból vizsgázni. Ezután azonnal kiküldték külföldre tanulmányi útra. Cseh- és Szászország vidékein át a Harz-hegységhez ért Andreasbergbe, amikor báró Kübeck elnöki rendeletét kézhez kapta, amely szerint Selmecbányára hívták a mineralógiai és geológiai tanszékre helyettes tanárnak 1000 forint fizetéssel. 1843 októberében megkezdte tanári pályáját. 1847-ben akadémiai rendes tanári állomást és az ezzel összekötött bányatanácsosi címet nyert. Mellesleg megbízták, hogy az erdésznövendékeknek zoológiát, botanikát és geológiát adjon elő, azonfelül sok évig reáruházták az akadémiai tanács folyó ügyeinek előadói tisztjét is.
Tanulmányai közben gyűjtött adatait feldolgozta Selmecbánya és vidékének geológiai térképe és leírása alakjában. Legnevezetesebb vívmánya volt a vihnyei nummulit-réteg konstatálásából levont bizonyítása a korhatározásra nézve, mellyel kétségen kívül helyezte, hogy a selmeci fémtelérek keletkezése a harmadkorba teendő és régebbre vissza nem vezethető. 1848-ban Videfalván, Kubinyi Ágoston házában többen gyűltek össze, közöttük Pettkó is, első értekezletre egy magyarhoni földtani és bányászegylet alapítása érdekében és 1850-ben Budapesten végleg megalakult az egyesület. 1861. december 20-án a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta. 1867-1868-ban szemevilága megfogyatkozott, ezért időnként felmentették a tanári teendői alól, míg végre 1871-ben nyugdíjazták. Vagyoni veszteség is érte, úgy hogy Selmectől leánya és férje magukhoz vették; eleinte az Alföldre, utóbb Bazinba, vejének birtokára, majd végül az unokák iskoláztatása végett Pozsonyba vonult a család, Pettkó is velük ment és ott töltötte utolsó napjait. Vele trencsén-megyei családjának neve is sírba szállt. A Magyar Tudományos Akadémiában Mednyánszky Dénes báró 1892. május 30-án tartott fölötte emlékbeszédet.