Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 28.

Református templom, Madar

Református templom, Madar

1562 őszén a nagynevű reformátor, Huszár Gál kezdte meg Komáromban és környékén a kálvini eszmék terjesztését. A falunak 1620-tól van református gyülekezet által megválasztott lelkésze. A ma is szolgáló templomot 1687 és 1691 között építették a régi török mecset falai egy részének felhasználásával, és január 6-án szentelték fel. A gyászévtized rányomta a bélyegét a falu reformátusságára: 1674-ben a Vésztörvényszék a protestáns hitéhez való ragaszkodása miatt gályarabságra ítélte Kiskó István madari lelkészt, aki odaveszett. Ugyancsak gályarabsága után lett Madaron lelkész Szentpéteri Márton, aki szorgalmazta a templom megépítését. A falut 1763-ban földrengés rázta meg, a templom faboltozatja ketté repedt. 1766-ban megépítették a karzatokat. A toronyban kaptak helyet a harangok. A jegyzőkönyv alapján az első harangot 1787-ben öntötték Pozsonyban. A másodikat 1798-ben szintén Pozsonyban. A templom bejáratától balra, a református iskola mellett van a madari református egyházközségnek egy falábakon álló kis harangja is, melyet 1749-ben öntöttek. A jegyzőkönyvben 1792-ben van róla először feljegyzés. Ez a környék egyik legöregebb harangja. A templomot 1800-ban náddal vonták be. 1886 júliusában, tűzvészben az egész falu porrá égett. A Komáromi Lapokból tudjuk, hogy 350 ház melléképületeivel együtt leégett. 1904-ben újra leégett a templom, a paplak, az iskola, a jegyzőség és a lakóházak a melléképületekkel együtt. A templomtoronyban a harangok leolvadtak, az óra is elégett. Az újjáépítési munkálatot a Madari egyházközség Udvardy Gyula lelkipásztor idejében,1912-ben fejezte be. Ezután kerültek fel a toronyba az új harangok, melyeket a gyülekezet Kisgelyőcön öntetett. Azóta három különböző nagyságú harang lakik a toronyban, és hívja a templomba a híveket. Müller János toronyóra készítőtől vásárolta a gyülekezet az új órát. Az elmúlt században sok csapás érte ezt a hajlékot, a II. világháború is rányomta bélyegét, 1944 őszén találat érte a tornyot. Szerencsére a harangok nem sérültek meg. A madari gyülekezet 1953-ban tüntette el a templomról a háború nyomait. Az ezredfordulón a madari gyülekezet nagy elhatározásra szánta el magát lelkipásztorával, Dr. Nagy Lajossal. Közel 10 évig tartó felújítási munkálatokba kezdtek a templomon. A templom padlózatát ki kellett cserélni, a külső fal is új borítást kapott. A munkálatok során emberi csontvázakat is találtak, ami arra utalt, hogy évszázadokkal ezelőtt, temetőkert lehetett ezen a helyen.

Kategóriaépület, építmény
TelepülésMadar [Modrany]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapotjó, karbantartott
GPS47.823734, 18.353345
Pontos helyszín, cím-
Készítés időpontja1687 és 1691 között építették
Készíttető nevereformátus egyházközség
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okaIsten dicsőségére
Felirat-
Gondozását felügyelireformátus egyházközség
ForrásinformációkÉGAI Madar, Települési értéktár Madar, Református egyházközség krónikája
Rövid URL
ID29392
Módosítás dátuma2020. április 10.
madari-reformatus-templom-kulso (2)
madari-reformatus-templom-kulso (3)
madari-reformatus-templom-kulso (3a)
madari-reformatus-templom-kulso (4)
madari-reformatus-templom-kulso (5)
madari-reformatus-templom-kulso (6)
madari-reformatus-templom-kulso (7)
madari-reformatus-templom-kulso (8)
madari-reformatus-templom-kulso (9)
madari-reformatus-templom-kulso (10)
madari-reformatus-templom-kulso (12)

Hibát talált?

Üzenőfal