Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 28.

Kármán József síremléke

Kármán József síremléke

Kármán József, felvilágosodás kori író (Fanni hagyományai, A nemzet csinosodása), lapkiadó (URÁNIA), színházszervező (1769 Losonc – 1795 Losonc). Művei és emléke egy fél századra feledésbe merültek és csak a reformkorban fedezték fel jelentőségét. A szülőváros csak száz évvel halála után állított emléket nagy fiának. 1896-ban a millenniumi ünnepségek fénypontjaként került sor a Kármán emlékek felavatására. Innen datálható a napjainkban is élő Kármán-kultusz is. A  M. Kir. Állami Főgimnázium bejáratával szemben egy kis ligetben avatták fel az emlékoszlopot. Ugyanakkor a közelben álló Nagybég utcai szülőházat is megjelölték egy sötét gránit emléktáblával. A sírhelyet 1897. június 3-án, Kármán halála évfordulóján jelölték meg „világos tiroli márványból“ készült sírkővel. 1990. október 31-én a losonci református gyülekezet megemlékezett az egyház megalakulása 400-ik évfordulójáról. Ebből az alkalomból helyezték el a sírkövön az író nagyapja, apja és nagybátyja emlékét megörökítő feliratos acéllemezt, amelyet a Nógrád Megyei Levéltár készíttetett a salgótrajáni acélgyárban.

1896 – 1944 között a losonci gimnázium, illetve a város által rendezett emlékünnepélyek, koszorúzások helye.
1969 óta a Csemadok Losonci Járási Bizottsága és Alapszervezete által rendezett Kármán Napok keretében rendezett emlékünnepélyek, koszorúzások helye. Magyarországi látogatók által gyakran felkeresett emlékhely.

Kategóriairodalmi / temetők, sírkövek, sírhelyek
TelepülésLosonc [Lučenec]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapotjó, karbantartott
GPS48.322914 , 19.662859
Pontos helyszín, címTemető utca - Cintorínska ulica végén, jobbra, a volt református temető régi feljárata mellett álló nyitott, üres kriptától délnyugati irányban néhány lépésre, jól látható helyen.
Készítés időpontja1897
Készíttető neveLosonc város közönsége közadakozásból
LétrehozóGerenday és Fia pesti kőfaragó
Készítés céljának ismert okaA város neves szülötte emlékének megörökítése
Felirataz eredeti kőbe vésett felirat: ITT NYUGSZIK / KÁRMÁN JÓZSEF / MAGYAR ÍRÓ / SZÜLETETT 1769. MÁRCIUS 16-ÁN / MEGHALT / 1795. JÚNIUS 3-ÁN // alatta acéllemezbe maratott felirat: KÁRMÁN ANDRÁS / A LOSONCI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM REKTORA (1731-1760) / ÉS FIAI / IFJ. KÁRMÁN ANDRÁS REKTOR (1763-1770) / ID. KÁRMÁN JÓZSEF *1738 + 1795 REF. PÜSPÖK / EMLÉKÉRE / A LOSONCI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET ÉS A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR/ 1990. OKTÓBER 31.
Gondozását felügyeliLosonci Református Egyház, Csemadok Losonci Alapszervezet
ForrásinformációkA Losoncz és Vidéke c. lap 1896 évi májusi és 1897 évi júniusi számai, a helyi gimnázium értesítői, / Böszörményi István: Kármán József emléke Losoncon. Helytörténeti kiadvány, Csemadok 1996
Rövid URL
ID6610
Módosítás dátuma2014. december 20.
Kármán József síremléke
Kármán József síremléke

Hibát talált?

Üzenőfal